Könyörtelen bíránk, a valóság

„Én igazán nem tehetek róla, hogy a skót tisztifőorvos lemondásáról szóló hír hallatán halvány mosoly suhant át az arcomon. Az ember ilyenkor persze rögtön elszégyelli magát – de aztán rájön: nem a káröröm okozta az ösztönös reakciót, sokkal inkább az ügy mélyebb üzenete. Ugyanis korábban kétszer is hadakoztam már hasonló mosolykezdetekkel, előbb a holland, majd a román egészségügyi miniszter leköszönésének körülményeiről olvasva.

Szokás a politikusokat semmittevéssel vádolni, s jóllehet munkájuk nehézségei egészen más jellegűek a többi szakmához képest, a legnagyobb kihívás éppen e másságból fakad.

Kimondott szavaiknak, roppant ígéreteiknek ki kell állniuk a valóság próbáját; a társadalom a mintavételi egység, s egyetlen rossz kísérlet elég, hogy fellázadjon a többség.

Bruno Bruins holland egészségügyi miniszter, aki épp a koronavírus elleni küzdelemmel volt megbízva, összeesett és elájult egy parlamenti vitán. Rosszullétét utóbb az elmúlt időszak kimerítő munkájával indokolta, lemondására azonban nem érkezett érdemi magyarázat. A román egészségügyi miniszter, Victor Costache Bukarest összes lakosának koronavírus-tesztet ígért, de az egészségügyi dolgozóknak nem juttatott védőfelszerelést, így aztán orvosok, ápolók és páciensek tucatjai fertőzték meg egymást. Nem meglepő, hogy a kormányfő lemondásra szólította fel a meggondolatlan minisztert. De a legkellemetlenebb helyzetbe talán a skót tisztifőorvos, Catherine Calderwood juttatta saját magát, amikor kiderült, hogy titokban, nyomós indok nélkül kétszer is felkereste második otthonát, miközben mindenkit arra buzdított, hogy maradjon szépen otthon. Hibáját súlyosbítja, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés egyik arca volt – a televíziós és rádióhirdetésekben ő szólította fel otthonmaradásra a skótokat, hogy ezzel mentsék az életeket. Bár munkáját folytatni kívánta, az általános felháborodás hatására kénytelen volt lemondani.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.