Messzebb kellett volna mennünk

„Akkor az emigráció puszta illúzió?

Schilling Árpád: Nem erről van szó. Egyáltalán nem volt olyan elvárásunk saját magunkkal szemben, hogy a kiköltözéssel egyúttal el is zárjuk magunkat Magyarországtól. Amikor megérkeztünk Die-be, azonnal mondtam a családnak, hogy messzebb kellett volna mennünk.

Hány kilométer lett volna elég?

Schilling Árpád: Van az a távolság fizikai értelemben, amikor olyan messzire kerülünk Magyarországtól, és annyira ismeretlen a világ a magyar kultúrából érkező ember számára, hogy teljes egészében leköti az energiákat a helyi viszonyok feltérképezése, az alkalmazkodás. A tengerentúlon talán már nagyon más a világ. Franciaország túl közel van, egy olyan családot, mint a miénk, simán utolér 1500 kilométerről is a magyar valóság. Másfelől persze azt is érzem, hogy azok az országok, amelyeknek közvetlen kapcsolatuk van az óceánnal, valójában sokkal nagyobbak a tényleges méretüknél. Attól, hogy a franciák egykor gyarmattartók voltak, a valóságosnál hatalmasabbnak tűnik a határaikon belüli világ is.
A fehér katolikus franciák számára természetes, hogy színes bőrű emberekkel élnek együtt évszázadok óta, és valóban nyitottak mások kultúrája iránt. Egy magyarnak Ausztria már nyugat, de kulturálisan a nyugat még távolabb kezdődik.
Más a francia emberek gondolkodásának tágassága, számukra a Föld tényleg gömbölyű.

Azért a multikulturalizmusból nyilván konfliktusok is fakadnak.

Schilling Árpád: Előfordul természetesen, bár mi eddig ilyesmit még nem érzékeltünk. A francia ember nyitott minden kultúrára, befogad bárkit, ugyanakkor elvárja, hogy aki betelepül, tanulja meg az ország nyelvét. Nem szívbajos, a hétköznapi kommunikációban simán kijavít, ha valamit pontatlanul vagy hibásan fogalmazol meg franciául. Magam is érzékelem a francia emberek időnként irritáló büszkeségét, nacionalizmusát, az ezekre épülő sznobériát.
És persze akadnak ott is meghatározó politikai erők, amelyek rájátszanak a multikulturalizmusból fakadó félelmekre, de azért egy erre épülő kormányzati gyűlöletpropaganda elképzelhetetlen.
Fontos megjegyezni, hogy a magyar embereknek egyszerűen nincsenek történelmi tapasztalatai arról, milyen együtt élni távoli kultúrákból érkező emberekkel. Die-ben mindenféle náció tagjai hosszú ideje laknak együtt, a magyar társadalom ezzel szemben homogén. Ez nem mindenkit zavar, én viszont azt állítom, hogy hosszú távon ez bezáródással, paranoiával, frusztrációval társul, és ez ellen az sem véd, ha az ember gyakran utazik külföldre, vagy sokat olvas. A kulturális előítéleteket kizárólag a személyes tapasztalat írhatja felül. És általában felül is írja. Én elsősorban azért jöttem el az országból, hogy a gyerekeim ne tudati, hanem ösztönös szinten legyenek nyitottak a világ sokszínűségére. Ez legyen a természetük. Magyarországon ez jelenleg megvalósíthatatlan.”