A NATO-nak múltja van

„1948-ra ugyanis, az, hogy a szovjet hadsereg erősebb volt-e, mint az amerikai ugyan kérdéses (valószínűleg nem, bár a háborút követő azonnali leépítéseknek köszönhetően a paritás egyáltalán nem kizárt), az viszont biztos: a katonai realitás szerint, amennyiben a Szovjetunió offenzívát indít Európa ellen, a kontinens biztosan elesett volna, a brit szigetek sorsa minden esetben kérdéses volt.

A legjobb forgatókönyv szerint is innen kezdhette volna az USA visszafoglalni Európát, amiért kétszer már háborúba ment, megszakítva ezzel az évszázados semlegességi politikát, nem beszélve ennek az emberi és infrastrukturális költségeiről.

Fontos megjegyezni, hogy ekkor a stratégiai és nem taktikai atomfegyvereket még kivétel nélkül repülők szállították, nem rakéták, míg a korai rakéták hatótávolsága 15-25 kilométer volt, így azok bevetéséhez legalább feltétel volt, hogy Nyugat-Európa amerikai vagy szövetséges irányítás alatt legyen, hacsak nem ott, hanem Moszkvában, Szentpéterváron vagy a szovjet ipari területeken akarták bevetni a »csodafegyvert«.

1948-ban Európa egyetlen reménye a közel 4 millió hadrendben lévő szovjet katonával és/vagy a német feltámadással szemben az volt – legalábbis Paul Henri Spaak belga külügyminiszter és európai kollégái így látták – ha Washingtonból ki tudják sajtolni az azonnali beavatkozás ígéretét, amivel viszont elrettenthetik a szovjet agresszort – és az esetlegesen felébredő német medvét.
Éppen ezért, azt állítani, hogy a NATO létrejöttének célja valamiféle tengerentúli hegemónia megerősítése lett volna, tévedés. A NATO eredeti célja az USA Európához láncolása volt, létrejötte egy európai ötlet volt. Hogy aztán ezután merre ment tovább a NATO, az már más kérdés, de ha a NATO eredetét nem értjük pontosan, akkor nem tudunk a későbbi történetével és napjainkban betöltött szerepével sem mit kezdeni.”