Amazóniai esőerdők: nem egy fát kell megmenteni, hanem a féktelen fogyasztással kell szembeszállni

„Ha megnézzük szintén a BBC cikkét, abból azért az derül ki, hogy a legerősebb kibocsátású erdőtűzek a bolíviai-brazil határon vannak, egy részük már Bolívia területén. Tehát miközben Bolsonaro tényleg nem túlzottan a fák barátja, addig azt is látnunk kell, hogy a mostani erdőtüzek nem mind az ő tőkét és helyi gazdálkodókat kiszolgáló politikájának eredményei.

Ha pedig arra gondolunk, hogy Indonéziában, Afrikában vagy Oroszországban is óriási tüzek vannak, akkor már kicsit megoszlik a felelősség, illetve feltevődik a kérdés, lehet-e egyként kezelni ezeket az erdőtüzeket, mennyi belőle a közvetlen emberi tevékenység, mennyi a közvetett emberi tevékenység nyomán előálló klímaváltozás hatása, és mennyi a klímaváltozástól független természetes tevékenység.

Ha ebből a tényezőösszesből kiemeljük csak az emberi tevékenységet, és megnézzük milyen mozgatórugók vannak mögötte, akkor annyiban a sztori független a szélsőjobboldali politikától, hogy az inkább a fogyasztói kapitalizmushoz kapcsolódik, amelyben élünk. Mert bár van különbség abban, melyik kormány mennyire szolgálja ki a tőke igényeit, illetve mennyire védi a környezetet, az alapvető tény, hogy  mezőgazdasági célú erdőpusztítás a fogyasztási és termelési igényeket szolgálja ki. Az amazóniai területeken például főként marhahúst termelnek, de Közép-Amerikában számos területen pusztítják az erdőket a szója vagy avokádó termesztése érdekében is.

Pontosan ezért az amazóniai esőerdőért történő aggódás félrecsatornázása az aggódásnak és az erőforrásoknak. Amikor átutalunk ezer vagy tízezer forintot a fák megmentésére, és ezzel megnyugtatjuk a lelkiismeretünket, vagy amikor Bolsonaro rendszerét lesajnáljuk szemben a fejlett nyugati demokráciákkal, nem a lényeggel foglalkozunk. Ugyanis a fogyasztásra épülő rendszerek, és saját fogyasztásunk hozza létre azt a globális kapitalizmust, aminek szükséglete a természeti erőforrások pusztítása.”