„Már kilenc éve, hogy először tudósítottam a Népszabadságot országgyűlési választásokról. Akkor, amikor megérkezett a Lehet Más a Politika, amely a zöld, újbaloldali politika megjelenését és megerősödését ígérte.
A tánctéren szmájlival díszített sárga műanyaglabdák repkedtek, akkor éjszaka úgy tűnt, egyetlen ciklusra állunk attól, hogy az újak kihívóként álljanak szemben a Fidesszel. A zöldek között ott gyülekezett az első ciklusban megannyi tehetséges, felkészült, fiatal politikus. Schiffer András, Karácsony Gergely, Szabó Tímea, Szabó Rebeka, Jávor Benedek, Osztolykán Ágnes, Vágó Gábor, Szél Bernadett, Kaufer Virág, a sor folytatható.
Nem tűnt lázálomnak, hogy az MSZP-Fidesz váltópárti kettős mindkét oldalról megkapta a rendszerkritikus kihívót, amely megtörheti a régi elit uralmát, átalakíthatja az erőviszonyokat, a politikáról szerzett tudásokat. Balról érkezett az LMP, jobbról jött a Jobbik. Ezután kilenc évvel a Jobbik összeomlott, az LMP lényegében megszűnt. A klímaügyben elkötelezett, mélyen baloldali Vágó vezette a listáját. A totálisan kiütött szocialisták listájának negyedikjeként a zöld gondolat legkiválóbb képviselőinek egyike, Jávor állt ott a pódiumon a szétesés után beszélő Tóth Bertalan elnök mögött. Szabó Tímea a leginkább csak papíron létező Párbeszéd társelnökeként nem volt ott a pódiumon, Schiffer már régen kiszállt, Szél Bernadett függetlenként a Momentum mellett kampányolt, saját pártjából saját pártja üldözte el, a sor itt is folytatható.
Ám már e lista is elégséges ahhoz, hogy világos legyen, az a politikai kísérlet véglegesen elbukott, immár nyomait is felszámolják.
Pedig ugyanaz a lelkesedés, gondolat hajtotta, mint a Momentumot. Akkor is egészen világosan látszott, hogy megtörténik az elitváltás, a korrupció kultúrájának legyilkolása, a fiatalok felfalják a múltat. Aztán a múlt falta fel őket.
A miértre nyilván sokféle magyarázat kínálkozik. Az LMP szakadásáról könyvet is írtak, a történet összes szereplője képes ma is szenvedélyesen beszélni saját igazságáról, a másik fél vakságáról, arroganciájáról, alkuképtelenségéről, elvtelenségéről. Rengeteg stratégiai dilemma, alapvető helyzetértékelési és értékrendbeli különbség, az akkori Orbán-rendszer megítéléséről szóló vita, a főváros-vidék disputa nehezítette a haladást. Ám e részletek, történetek most lényegtelenek, mert ami biztos: kilenc évvel azután, hogy az Instantban őrült éjszaka mutatta a zöld, újbaloldali (akkor még nem így hívott) politika áttörését, az LMP tökéletesen üresen, kabarisztikus belső válságokban bukdácsolva, mondás nélkül ér érdemi története végére.”