Csapás az értelemre, avagy akik emberi jogi bíróság elé citálnák az Örökkévalót

„Van egy vallás, amelynek papjai a legtöbbször híján vannak bárminemű teológiai képzésnek. Dogmatikává merevedett világnézete legfeljebb nyomokban tartalmaz spirituális összetevőket, hittételeit mégis a történelmi egyházakat meghazudtoló eredményességgel terjeszti világszerte. Ezeket aztán mind könyörtelenebb következetességgel számon is kéri mindenkin, aki nem elég erős és gátlástalan ahhoz, hogy semmibe vegye kéretlen közeledését.

Ilyenek viszont egyre többen vannak, mi több, most már nem csak azok körében, akiknek a kulturális-történelmi háttere amúgy sem tenné lehetővé, hogy az absztrakciókban megfogalmazott, és a kizárólagosság igényével fellépő követeléseit akár csak fontolóra vegyék, hanem azok között is, akik a hitelvek jelentős részét elfogadják ugyan, de az azokat törvénnyé emelő akarat totalitásra törő hajlamaitól megrettenve, kénytelenek teret engedni a felmerülő kételyeiknek.

Az elvileg az egyetemesség igényével fellépő emberi jogok vallása ezért az emberi szabadságot messzire kerülő, elnyomó rezsimek reménytelen ostromlása helyett neurózisában a könnyebb célpontnak tűnő demokraták felé fordul. Támadásaival saját forrásvidékét, a nyugati kultúrát veszi célba, és az évezredes gyakorlat csábításának engedve, az ember Isten előtti egyenlőségét először megfogalmazókat. Természetesen a zsidókat.”