Tovább bonyolódik a „rejtélyes” szír repülőgép ügye
Kínos és önmagának ellentmondó magyarázkodásba kezdett a legújabban már csak „Magyar Péter Hangjaként” emlegetett Magyar Hang nevű propagandalap.
A megjelent több ezer választó tehát kapott először egy bizarr iskolai ünnepséget, civil felszólalók előadásában, utána pedig egy tehetségkutató vetélkedőt főállású ellenzéki politikusoktól.
„A fideszes választási törvény miatt a kormányt csak együtt győzheti le a teljes ellenzék. Az ellenzék azonban teljesen eltérő pártokból áll, a poszt-zsidó- és cigányfaló nacionalistáktól a Fidesznek mindig hasznosat lépő antikapitalista zöldeken, a Fidesznek gyakran hasznosat lépő szocialistákon és a fiatal urbánus liberálisokon át az örök gyurcsányistákig terjedő skálán. Hogy tudnak ezek a nagyon különböző pártok úgy fellépni, hogy az legalább kicsit hitelesnek tűnjön? És elhitesse az Orbánnal elégedetlen választókkal, hogy az egész felállás abszurditása ellenére érdemes - de legalábbis nem vállalhatatlanul ciki - a posztgárdás-balos-liberális-zöld-civil koalícióra szavazniuk?
Ezekre a kérdésekre sokadjára próbált válaszolni az ellenzék a március 15-i közös tüntetésével.
A “hogyan lehet lenyelhetővé és hitelessé tenni ennyire eltérő pártok összefogását” kérdésre a szervezők ezúttal a következő választ adták:
Egy, az agyvelőre mért hatalmas ökölcsapással felérő, a közönséget totál elzsibbasztó, az eggyel ezelőtti állampárti rendszerben megszokott iskolai ünnepségeket imitáló első felvonás után megrendezett összellenzéki Ki mit tuddal.
A megjelent több ezer választó tehát kapott először egy bizarr iskolai ünnepséget, civil felszólalók előadásában, utána pedig egy tehetségkutató vetélkedőt főállású ellenzéki politikusoktól. Lehet ezen nevetni, de legalább újdonságokkal próbálkoztak. Mármint klasszikus szórakoztató produkciók újszerű elegyítésével. Az eredmény ráadásul nem is lett annyira siralmas, mint ahogy a felvezetés alapján esetleg gondolhatnád. Pedig nem úgy indult. Lássuk, hogy miért és hogyan!
A tömeg rosszat sejtve gyülekezett az Erzsébet híd pesti hídfőjénél, mert a 19 meghirdetett fellépő nem kecsegtetett semmi jóval. Mármint a mennyiségük miatt. A nézők a borús jóslatokra rácáfolva viszont nem is voltak annyira kevesen, az eső sem esett, az általános hangulat az elején mégis leginkább a "gondterhelt" jelzővel volt leírható. De nem az enyém, hiszen a színpad felé hatolva tanúja lehettem, amint egy idős rajongó a "Jó napot kívánok, Gyula bácsi!" kiáltással köszönti a nála egy húszassal fiatalabbnak kinéző Molnár Gyula volt MSZP-elnököt.”