Emberből vagyok én is

„Századik válogatottsága előtt annyit üzent, majd beszél róla, ha túl lesz rajta… Babonából?

Egyszerűen nem akartam róla beszélni, nehogy elterelje a figyelmet a lényegről, hogy valahogyan le kell győznünk a horvátokat. Nem az én jubilálásom volt a fontos. Csapatként kellett helytállunk.

Ilyen századikról álmodott?

Ennél tökéletesebben nem alakulhatott volna az este. A magyar szurkolók nem az aranylabdás Luka Modricra, vagy éppen Ivan Rakiticra voltak kíváncsiak, hanem a mi sikerünkre éheztek. A hangulat egyszerűen leírhatatlan volt.

Mennyit aludt a mérkőzést követő éjszaka?

Őszintén? Alig egy-két órát. Harminckét évesen, hazai pályán, telt ház előtt, csapatkapitányként a világ második legjobb csapata ellen jubilálhattam, ez egyszerűen döbbenetes. Felemelő érzés volt, olyan, amely sok százezer, sok millió futballista életében sosem jön el. Holtfáradt voltam, de csak forgolódtam az ágyamban. Vasárnap este mindent kiadtam magamból, semmi sem maradt bennem. Hétfő reggel úgy ébredtem, hogy tele volt a telefonom üzenetekkel, e-mailekkel, nem fogadott hívásokkal.

(...)

Célja, hogy megdöntse a száznyolcszoros válogatott Király Gábor rekordját?

Ez a száz olyan mérföldkő volt, ami – nem tagadom – vonzó volt. A százat rajtam kívül csak ketten érték el, Bozsik József és a már említett Király Gábor. Úgy vagyok vele, innentől kezdve minden mérkőzés ajándék, persze azon leszek, hogy minél több legyen. De nem azért szeretnék pályán lenni, hogy meglegyen az új rekord, és szánalomból legyek a gyepen. Akkor inkább egyetlen mérkőzésen sem lépek pályára. Sosem állítottam, hogy én vagyok a világ legjobb futballistája, sőt… Nyugodtan mondhatom, voltak nálam sokkal, de sokkal jobb magyar válogatott futballisták – ám ez a mérföldkő most valamiért mégis nekem jött össze. Mindent lehet mondani a pályafutásomra, de azt, hogy ne lenne sikeres, hogy ne tettem volna meg mindig mindent a válogatottért, a magyar címeres mezért, azt nem.”