Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Aki a politikai sajtóban vitte valamire, eposzi jelszóként cipeli a bértollnok kifejezést.
„Ebben az országban sok műveletlen, ostoba, korlátolt ember osztja az észt, olyanok, akik a saját életükkel nemigen tudnak mit kezdeni, ezért teljes lendülettel a közügyekre vetik magukat. A minket érdeklő negyedik magyar bűn, az irigység általánosan pusztító kór hazánkban. Áthajolni a kerítés felett, odasandítani, hogy a szomszédnak miből telik erre meg arra – magyar bűn. Hangosan ugatni naphosszat, hogy aki sikeres, gazdag és megbecsült, az nyilvánvalóan tolvaj is – magyar bűn. Állandóan más fizetését firtatni ahelyett, hogy csak és kizárólag a sajátjukkal törődnének – magyar bűn.
Aki a politikai sajtóban vitte valamire, eposzi jelszóként cipeli a bértollnok kifejezést. Akit még nem bértollnokoztak le ebben a szakmában, nem tekinthető újságírónak. A bértollnok – gondolom – olyan ember, aki reggel felkel, veszi a pártutasítást, virtuálisan összecsapja a bokáját és szolgál. Alkotni, teremteni képtelen, egyszerűen közvetít, hoz-visz. A bértollnok ostoba fajankó. A bértollnok te is lehetnél. Bárki lehetne bértollnok, de nem lesz, olyan munkát csak alja ember végez. És persze bértollnok mindig csak a túloldalon dolgozó újságíró lehet, a mieink egytől egyig Grál-lovagok, azok nem bértollnokok, persze.”