Ha a hitünk felületes és az otthonunk gyenge, céltalanná válik az életünk

„A vallásos zsidóság élete zárt világnak tűnhet a kívülállóknak, amelyről legtöbbünk csak a »Jákob rabbi kalandjai« alapján alkotott töredékes képet, de már innen is tudható, hogy kifejezetten családcentrikusak. Miből fakad ez?

A zsidóságban mindennek a család az alfája és ómegája. A család az a megtartó erő, amelyből a bibliai parancsolatokhoz ragaszkodó élet és annak szeretete fakad. A zsidó gyermekek az otthon támogató melegében sajátítják el a vallásos életmód alapjait a számukra átadott bibliai történeteken és a szülőktől ellesett szakrális cselekedeteken keresztül. Ezért, ha az otthon erős alapokon nyugszik, a szülők közötti kapcsolat a mély, kölcsönös bizalomra és a zsidó értékek tiszteletére épül, a hagyomány továbbadása is megfelelőképpen fog alakulni. Okkal lehet számítani arra, hogy a következő nemzedékek is a kellő elhivatottsággal vállalják magukra a zsidó élet felelősségét és örömét. Ám ha az otthon gyenge, érzelmileg sivár, illetve a vallásos meggyőződés felületessé válik és a parancsolatok megfelelő végrehajtására sem kerül elég hangsúly, akkor az élet valamennyi intézménye is ugyanezt az erőtlenséget, céltalanságot fogja tükrözni.Ennek megfelelően érdemes biztosra menni: a több évezredes zsidó tanítások a családi élet valamennyi aspektusát felölelik, és érvényes mondanivalóval szolgálnak a legfontosabb kapcsolataink felelősségteljes és szeretetteli alakítását illetően.

Miképp tekintenek a házasságra és a gyermekre, mit tanít az izraelita vallás erről?

Amellett, hogy a házasság egyik legfontosabb célja a gyereknemzés, a megfelelő partner keresése, majd megtalálása önmagában érték. Enélkül valamennyiünk élete töredékes, beteljesületlen maradna. »Nem jó, hogy az ember egyedül van, alkotok számára segítőt, neki megfelelőt« – szól a szöveghely (1Mózes 2:18.). Döntésével az Örökkévaló Isten egyszerre emeli elsődleges céllá a házasság intézményét, és egyszerre int bennünket a kötelességünk teljesítésére: eltérő képességeinkkel, tehetségünkkel és késztetéseinkkel segítsük a társunkat a kiteljesedésben és a közös célok elérésében. A gyermeknemzés ránk ruházásával a Mindenható saját társaivá is tesz bennünket a teremtés művében. Minden egyes gyermek világrahozatalával szent missziót hajtunk végre: embert alkotunk az Örökkévaló »képmására és hasonlatossága szerint«. Tettünk ezáltal szellemi céllal is felruházza az új életet. Valóra váltását saját – egyszerre spirituális és nagyon is gyakorlati – feladatunk maradéktalan kiaknázásával tudjuk elősegíteni. Át kell adnunk gyermekeinknek a zsidó hagyomány teljességét, és nevelnünk kell őket saját példamutatásunkkal, »a neki megfelelő módon…« (Példabeszédek 22:6.).”