Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Van felelőssége azoknak, akik a közbeszédet alakítani tudják, hogy alakítsák is.
„A közbeszéd ugyanis magától is alakul, de attól, hogy alakul, még nem biztos, hogy betölti azt a funkcióját, amely lehetőséget ad a közösség ügyeinek intézésére. Az, hogy miről beszélnek az emberek, azoknak az intézményeknek a felelőssége, amelyek a közbeszédet alakítják. És bár lehet arról vitatkozni, hogy a közösségi média megjelenésével ez miként változott, továbbra is igaz, hogy van felelőssége azoknak, akik a közbeszédet alakítani tudják, hogy alakítsák is.
Márpedig ha ezt a felelősséget senki se vállalja fel, nem próbál fontossági sorrendet vágni a naponta ránk zúduló egymillió információt között, akkor a legkisebb ellenállás irányába fognak elindulni az olvasók és nézők. A legegyszerűbben befogadható, legkevesebb háttértudás nélkül megérthető, az érzelmeikre leginkább ható információkat fogják kiválasztani és fontosnak tekinteni.
Így lesz például a közbeszéd témája egy kép arról, hogy Orbán Viktor trottyos nadrágban volt sajtótájékoztatón. Ugyanis ebben az esetben az, hogy ez a kép nem mutat be semmit abból, hogy hogyan intézzük a közösségünk ügyeit, hogyan lesz jobb ebben az országban élni, teljesen lényegtelen lesz, mert ez a szempont nem is fog számítani abban, hogy mi a fontos hír. Az lesz a fontos, hogy ez a kép mennyire elégíti ki a politikával fűtött érzelmeinket, mennyire egyszerűen befogadható.”