Óriási dolog embernek lenni

„Később aztán, úgy tudom, elkapták és éveket töltött börtönben.

A forradalom leverése után azonnal elvihettek volna, akkor már nem bujkáltam, de valószínűleg az őszi események utáni állapotok nagyon lefoglalták őket. Így aztán 1958-ban jelentek meg a lakásomon Budapesten és rögtön be is vittek. Két évre internálótáborba kerültem Tökölre. Itt sok papatársammal találkoztam egyébként, egyetemistákkal, akik a »föld alatti« időszakban rám voltak bízva. Egyszer bevittek egy elkülönített zárkába, ahol három-négy napig voltam, kaptam egy tollat és egy papírt, hogy írjak a táborban történtekről. Ez a beszervezés első lépcsőfoka. Írtam nekik abban a pár napban vagy harminc-negyven oldalt a dogmatikáról és a katolikus teológia alapjairól, nem tudom mit kezdhettek vele (nevet). 1960-tól a pécsi ciszterci templomban voltam harangozó, de úgy, hogy havonta jelentkeznem kellett a nyomozóknál Pesten. Valószínűleg egyébként is tudták, hogy én ugyanúgy küldtem tovább a diákjaimnak a lelki írásokat, amikor csak tudtam. 1961-ben tartóztattak le ismét, fél évre magánzárkába kerültem, összesen nyolc évre ítéltek el. A tárgyalás előtti napon azt mondták, erősítő injekciót adnak, de valójában egy tudatmódosító szert kaptam. Mindszenty tudta a tárgyalása előtt, hogy ilyet fog kapni, ezért írt előtte egy levelet a papjainak, hogy semmit se higgyenek el abból, amit a tárgyalásán fog mondani. Később, 1963-ban amnesztiával szabadulhattam, amit az akkori ENSZ főtitkár kényszerített ki a kommunistákból, mondván, csak akkor jön el Magyarországra ha szabadon engednek politikai foglyokat.

A beszélgetésre készülve olvastam egy írást az atya honlapján (inditlak.hu), amelyben arról ír, hogy a mai társadalomban a huszadik században romboló agresszív ateizmusnál még rosszabb a közöny, ami sokakra, különösen a fiatalokra is jellemző a hittel kapcsolatban. Miben volt más egyházi személyként küzdeni a »huszadik századi« ateizmus ellen, s miben más, amit napjainkban tapasztal?

Jézus Krisztus világából indulok ki: nekünk keresztényeknek nem kell soha feltalálnunk a spanyol viaszt, hanem engedelmeskednünk az Istennek. Ő azt mondta az apostolainak: Menjetek el a világra és hirdessétek az evangéliumot, az örömhírt! Ebben a mai örömtelen világban ez nagy feladat, ahol öröm alatt legfeljebb a test és a matéria okozta örömöket értik. Isten gyógyításra is hívja az apostolokat és arra – és szerintem ez az, ami nem kap ma elég figyelmet –, hogy űzzenek ki ördögöket. Az ördög legnagyobb győzelme, ha elhiteti az emberekkel, vagy akár a papokkal, hogy nem létezik. Akkor elvégre nem is lehet ellene hatékony módszerekkel küzdeni. Ebből fakad ugyanis a közöny, ha nincsen harc. A közöny legnagyobb ellensége a harc, a problematika, a feszültség, ami igenis jelen van a világban. Ha nem ebben a valós keretben gondolkozunk, nem tudunk jól küzdeni.

A kisgyerek két-három évesen, amikor tanul járni, sokszor visszaesik a fenekére, mert meg kell tanulnia kezelni a gravitációt. Aztán végülis felegyenesedik és jár, kel, nyújtózkodik. Az ördög az, aki a lelkünkben a földi gravitációval újra és újra le akar minket ültetni, hogy ne álljunk fel és nyújtózkodhassuk az ég felé. Csak Isten kegyelmében, Vele élve lehetséges, hogy rábízzuk magunkat az »égi gravitációra«, ami az Istenhez vonz.

Hogyan lehet az embereket felrázni ebből a közönyből?

Vissza kell menni mindig Jézusig, nincs más út! Természetesen mindezt a korunk eszközeivel kell megtenni. Ha én elkezdenék ugyanolyan nyelvezettel beszélni, mint ahogy tettem 1948-ban, nem feltétlen működne.

A szó jó értelmében modernnek kell lennünk, miközben hűségesek maradunk az Istenhez.

Bevallom, nem hittem volna, hogy ezt egy lassan száz éves atyától fogom hallani.

Nyolcvan évesen tanultam meg használni a számítógépet, honlapom van, folyamatosan küldöm a lelki anyagokat email-en a barátaimnak. A hagyomány nem arra való, hogy »magam mellé ültessem« és nézegessem, hanem hogy használjam és annak fényében éljek. Ha a most, vagy az elmúlt hetven évben írt lelki iránytűimet, írásaimat kezébe adod egy mai fiatalnak, lehet a kevésbé régieket jobban fogja elsőre érteni, de mindnél érezni fogja, hogy az ott lévő gondolatok igenis válaszok az ő problémáira. Újra fel kell fedeznünk, hogy óriási dolog embernek lenni! Higgyétek el nekem, az emberek ma nem tartják magukat semmire. Egészen máshogy állnának az élethez és nem úgy viselkednének a malacok, ha tudnák, hogy az Isten tükörképei.”