Mit kezd az ellenzék a faluval?

„A baloldal és a liberálisok soha nem nyernek, ha nem próbálják megérteni a leszakadó vagy éppen prosperáló perifériákon – mármint a központi nagyvárosokhoz képest perifériákon – élőket. Nem értették meg, hogy a nagyvárosok virágzása – ahogyan évezreden át mindig – a perifériák lassú haldoklásán alapul. A nagyváros ugyanúgy elszívja a munkaerőt a faluból, ahogyan azt a magyar, lengyel, román politikai elit jogosan hánytorgatja fel az Európai Uniónak. Ha az összes munkás, az összes öntudatos gazda és az összes értelmiségi elhagyja a falvakat és kisvárosokat a könnyebbnek vélt fővárosi, nagyvárosi életért, a könnyebben hozzáférhető kultúrából való részesedésért, akkor ki fogja ezeket a falvakat gondozni, rendben tartani, ki fogja az ősök sírját ápolni és a tradíciókat őrizni? Erre a fővárosiak évezredek óta nem gondolnak. Úgy tűnik, mint annyi más, ez a probléma is most, a XXI. század elején éri el tetőpontját.

Hovatovább bekövetkezhet egy olyan fenyegető és e sorok írója számára mélyen ellenszenves helyzet, hogy a nagyvárosnak egyáltalán nem lesz szüksége a falura. Ha bekövetkezik egy új mezőgazdasági forradalom, amely leértékeli az állattenyésztést, és a világméretű kényszeres migráció folytatódik, akkor sem termelőként, sem a városba áramló munkavállalóként nem lesz szükség a falusiakra. Ez példátlan lenne az emberiség ötezer éves történelmében. Kulturálisan ez egy pusztítással érne fel. Jogos tehát a falvak lakosainak elégedetlensége a nekivadult globalizáció fellegváraival szemben, bármilyen színű legyen is a zászló, amely e fellegvárak ormán lobog. A fellegvárakba húzódóknak meg kell érteniük, hogy a demokrácia mint jelszó kevés. Demokrácia, jogállam… ezek keveset jelentenek, amikor korunkban egész kultúrák túlélése a tét. A baloldalnak és liberálisoknak el kellene kezdeniük lassan visszakanyarodni az egyenlőség értékéhez, s ezzel párhuzamosan a biokulturális kérdések (nem, gender, bőrszín stb. helyett) a materiális kérdésekkel kellene intenzíven foglalkozni.”