Nem kell félteni a baloldalt, mindig vannak új ötletek

„A francia filmesek között a jobboldaliság egyenesen szitokszó. Az egyik francia politikai hetilap azon elmélkedett, hogy szinte nincs is jobboldali filmrendező és jobboldali tematikájú francia film. Philippe De Chauveront hozta ellenpéldaként a L’Express. Nekem a Franciaországban a 10 milliós nézőszámot túllépő Bazi nagy francia lagzik című vígjátéka sem tűnt annak, a rasszista francia burzsoá figuráját azért iróniával szemléli a rendező, de ez más kérdés. A rendező aztán Pestre jött, az Origo meg interjút készített vele. Ahogy szóba került ez a L’Express-tanulmány, a rendező első dolga volt, hogy cáfolja: ő nem jobboldali. Ahogy mesélték: szinte megijedt. Egy kedves és tehetséges vígjátékrendező, és megijedt, hogy jobboldalinak titulálják. És a francia közállapotokat ismerve meg is lehet érteni. Nicolas Sarkozy mellett annak idején nagyon kevesen álltak ki – akik igen, arra rászállt a balliberális sajtó. Christian Clavier és Jean Reno gyakorlatilag kizárólag rossz kritikát kapott ezután, de Francois Cluzet-t, a nagy drámai színészt is kisebb lelkesedés vette körül. Alain Delon viszont nem tudott rosszabb helyzetbe kerülni – a huszadik század egyik legnagyobb európai színésze a kritikusoktól igazi elismerést amúgy sem túl gyakran kap azóta, hogy a nyolcvanas években kiderült róla: a jobboldalra szavaz.

Ezt a kulturális közeget végképp konzerválta Emmanuel Macron. Nehéz elképzelni, hogy a baloldali művészeket csakugyan zavarná az elnök. Dehogy zavarja! Így segítenek neki.

Vagyis, nagyon furfangosak. Már csak szavazókra lenne szükségük. Ha az elsőben nem is, de utóbbiban hasonlítanak a magyar baloldalra.”