Kell, aki fölkel

„Miközben ők tudták a legjobban, hogy a feltételek és a játékszabályok mennyire irreálisak. Ki gondolja komolyan, hogy ennyire irreális feltételek mellett reális eredmény születhet? Hogy azt úgy lehet tekinteni, mint az ország akaratát? A kritikus és önkritikus szellem fölöttébb egészséges, kritikára is, önkritikára is van ok bőven, de nem lehet reális sem ez, sem az, ha a valóságtól távol álló képen és önképen alapul.

A budapesti választókerületek kétharmadát a Fidesz elvesztette. Abból a hatból, amelyet megnyert, csupán egyetlenegyet nyert volna, ha az esélytelen LMP-s jelöltre vesztegetett szavazatok kb. felét megkapja az esélyes ellenzéki jelölt. Legalább ennyire lényeges, hogy a Jobbik a fővárosban nem rúgott labdába, miközben a fővároson kívül négy szavazóból nagyjából három, a két szélsőségesen xenofób társulat, a Fidesz-KDNP és a Jobbik valamelyikére szavazott.

Tudjuk, hogy a főváros nagyon nem olyan, mint az ország többi része. De a kettőt elválasztó szakadék most sokkal, de sokkal szélesebb, mint korábban. A főváros és a vidék közötti távolság tetemesen megnövekedett. Ennek pedig aligha lehet más oka, hogy a fővárost még nem tudták fideszizálni. A vidéket igen nagymértékben sikerült információs blokád alá fogni, agymosás tárgyává és a legprimitívebb hazugságok széleskörű befogadására alkalmassá tenni; annak népét sokkal nagyobb mértékben sikerült megfélemlítéssel és kegyosztással hűbéri hierarchiába tagolni, mint a fővárosiakat.

Ez a különbség természetesen nem a fővárosi és a vidéki ember természetéből, hanem a fővárosi és a vidéki élet természetéből adódik. A sűrűségből, a méretekből adódik e a különbség, mely minőségivé válik. A fővárosi ember tájékozódási, megélhetési és rejtőzködési lehetőségei sokkal tágasabbak, a metropolisban minden személytelenebb, a személyes kiszolgáltatottság mértéke sokkal kisebb. Ebből következőleg a fővárosi eredmények sokkal kevésbé irreálisak, mint a vidékiek, bár persze az ország egészét nem tükrözhetik reálisan.”