„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy demokrácia. Volt benne mindenféle párt, ott függtek egymás mellett (a választóiktól), ahogy az dukál. Akadt közöttük posztkommunista, rablókapitalista, rasszista, populista, már ahogy sikeredett. Telt-múlt az idő, a demokrácia és családja lassan elfogyasztották a pártokat, ezt most nem részletezném.
A kis gömböc maradt legutoljára, de egyszer arra is sor került. Mondta a demokrácia a legkisebbik lányának, a független igazságszolgáltatásnak – tetszik ismerni, hírből biztosan –, eridj, édes lányom az ország házába, hozd le nekem onnan azt a kis gömböcöt, hadd számoltatom el. Ment a leány a gömböcért, ott találta az ország házában. De azt mondja a gömböc a független igazságszolgáltatásnak: hamm, bekaplak, és hát tényleg bekapta, ne legyen a nevem Polt Péter, ha nem így történt.
Várt, várt a demokrácia, de hiába várt. Akkor a nagyobbik lányát ugrasztotta, no, gyermekem, sajtószabadság, nézz már utána, mi történhetett a húgoddal, független igazságszolgáltatással, hogy így elmarad. Ment a szabad sajtó, ahogy a lába bírta, tényfeltárni az ország házába. De ahogy meglátta őt a gömböc, egyből kitátotta a száját, és hamm, bekapta, annyit se mondhatott a szerencsétlen, hogy trafikmutyi vagy roszatom.”