Egyedül a VIP-páholyban

„Áll a miniszterelnök teljesen egyedül a felcsúti stadion VIP-páholyában, és figyeli a majdnem üres stadionban, ahogy csapata egy nézhetetlen meccsen 0-0-t játszik a Debrecennel. Áll a miniszterelnök annak a stadionnak a VIP-páholyában, amelyről ő is tudja, hogy soha nem fog megtelni, és azt is, hogy eleve csak az ő kegyelméből épülhetett fel a semmi közepén. Egy stadion, amelynek a szomszédságában szó szerint marhalegelő van. Igaz, ott áll közvetlenül a háza mellett, jó időben elég rövidnadrágban – ahogy kormányalakítás előtt a miniszterjelölteket szokta fogadni – átsétálnia az út másik oldalára.

Áll a miniszterelnök egyedül a felcsúti stadion VIP-páholyában, és eszébe jut, hogy hol lehetnek a többiek. Eszébe jut, hogy a lelkes rajongók csak azért lebzselnek máskor a VIP-páholyban, hogy lássa: hozzá hasonlóan szeretik a focit. Azt gondolják, ha a »nagyfőnök« látja, hogy szeretik a focit, akkor a nagyfőnök örül, és ha a nagyfőnök örül, akkor az nekik jó. Akkor az megnyert uniós pályázatban, hét évre elnyert hatósági elnöki címben vagy listás befutóhely képében realizálódhat számukra.

Áll a miniszterelnök egyedül a felcsúti stadion VIP-páholyában, és felmerül benne, hogy biztosan jó ötlet volt-e Rogán Antalra és Habony Árpádra hallgatni ismét: ugyan nincs már szabad felület az országban, ahonnan ne a sorosozás ordítana, de lehet, hogy ez mégsem működik úgy, ahogy kellene? Lehet, hogy ezek ketten 2006 után megint elrontották, mint akkor a »rosszabbul élünk« kampánnyal?

Áll a miniszterelnök egyedül a felcsúti stadion VIP-páholyában, és arra gondol, hogy ide valamirevaló európai politikus már úgysem teszi be a lábát soha az életben, pedig nekik is milyen szívesen megmutatta volna.”