Ez a közös Orbán, Trump és Putyin politikájában

„Súlyos támadások érik azt a nemzetközi rendszert, ami a hidegháború óta a béke legfontosabb garanciája. 

Az 1990-es évek eleje óta az országok egymás mellett élését egyre kifinomultabb nemzetközi szerződések szabályozzák, egyre több államot bevonva a konfliktuskezelés globális rendszerébe. 

Ám néhány éve e szervezetek gyengülni kezdtek. Az USA szabadkereskedelmi és környezetvédelmi megállapodások sorát mondta fel. Nagy-Britannia talán már jövőre kilép az EU-ból. Oroszországban hoztak egy törvényt arról, hogy a strasbourgi emberjogi bíróság ítéleteit nem kell végrehajtani, ha az sértené az orosz kormány szuverenitását. A NATO két legnagyobb hadserege, a török és az amerikai, egymást fenyegetik Szíriában. Korábbi szövetségesek büntetővámokkal kellemetlenkednek. Európában a második világháború óta először fordult elő, hogy egy ország katonai erővel területet csatolt magához. 

Ezzel párhuzamosan a világ legnagyobb hadseregeit fenntartó államok jelentősen növelték katonai kiadásaikat.

Nem engedünk az IMF-nek!  *** Állítsuk meg Brüsszelt! *** Mi semmilyen ránk erőltetett kvótát nem fogunk elfogadni senkitől. Legyen az az Európai Unió, az ENSZ vagy bárki más.

Ez a néhány szlogen jól mutatja, hogy mennyire elkötelezett a magyar kormány a hidegháború utáni világrend lebontásában. Erős partnerei vannak ebben, például az USA elnöke, bár érdekes módon nem feltétlenül partner ebben az USA kormánya, aminek védelmi- és külügyminisztere is rendszeresen kiáll az elmúlt évtizedekben épített rendszer mellett. Fontos partnere még Oroszország (elnököstül, kormányostul), és még számos nyugat-európai párt, mozgalom és politikus is.

Ezt a politikát nevezik globalizáció-ellenesnek, hazafiasnak, szuverenistának, populistának, protekcionistának, nemzetinek, illiberálisnak, menekültellenesnek, nacionalistának, attól függően, hogy ki és milyen alapállásból akarja leírni törekvéseit. Az irányzatnak sokféle árnyalata van, de a világpolitika szempontjából van egy jól megragadható közös igyekezete: 

SZÉTZILÁLNI A VILÁG ORSZÁGAIT EGYÜTTMŰKÖDÉSRE KÉNYSZERÍTŐ RENDSZEREKET.

E rendszerek kiépítése már száz éve elkezdődött, de igazi lendületet a hidegháború után vett megszervezésük, és mostanra kulcsfontosságúvá váltak a világ konfliktusainak kezelésében.

Nem világos még, hogy most éppen a végüket járják, vagy csak kicsit vesztenek  jelentőségükből, az viszont jól látszik, hogy a világ kormányait az egyetemes jog felügyelete alá beterelni kívánó rend helyett a katonai erő elismerésének igénye erősödik, és a sokszereplős tárgyalások helyébe a kétoldalú alkuk rendszere felé nyomják egyre komolyabb erők a világot. Ettől megnőtt a háborúk kitörésének az esélye.”