„A magyar oktatásba 1990 után beszabadult a féktelen, és mint egyre inkább kiderül, a maga teljességében tökéletesen terméketlen liberalizmus. A gyereknek az iskolában hatodrangú feladata, hogy kisebb-nagyobb erőfeszítésekkel elsajátítsa azokat az ismereteket, amelyek későbbi életének alapjait jelentenék. Az egyre hangosabban szajkózott oktatásszervező elv: csak a gyerek érezze jól magát az iskolában, játékosan, tét nélkül ismerje meg az inkább szűkebb, mintsem tágabb világot, ne kerüljön szorosabb kapcsolatba lehetőleg senkivel, legyen minél személyre szabottabb az a móka, amit oktatásnak neveznek, szabadon, minden korlát nélkül teljesedjék ki a gyerek személyisége. Fölöslegesek az évezredek óta jól működő közösségek, nem kell család, tök mindegy, hogy vannak-e szülők vagy nincsenek, igazából barát sem kell. Közösen végzett munka aztán főleg nem, csakis az én van, én, aki körül a világ forog. Ha tombolhat a szélsőséges individualizmus, azaz az a mocskos önzés, amely mára olyanná formálta világunkat, amilyen, akkor ilyen értelemben legalábbis, a liberális iskola sikeres. Volt.
A Petőfi Sándor előtti irodalmat, vagyis a magyar oktatásban tanított művek kétharmadát bizonyos tanárok bátran kisöpörnék. Ez a szemlélet még a marxizmust is alulmúlja, hiszen annak megszüntetve megőrzést hirdető tétele azért mégsem jelentette a múlt kíméletlen kitagadását.
A mai magyar oktatásügyre is hatással lehet egy angol-kínai üzlet. Ennek lényege, hogy Theresa May félmilliárd fontért megvásárolta országának a Sanghaj oktatásmódszertant. A kínai gyerekek ugyanis a felmérések szerint világverők matematikából. Igaz, hogy a módszer teljes egészében ellentmond a liberális elveknek, ám egy több ezer éves, nagyon erős szellemi talapzata van, a konfucianizmus. Az e szerint kialakult ősi értékrendben óriási szerepe van a munkának és a tanulásnak, ami mindig a kisebb-nagyobb közösségek érdekeit szolgálja, és ahol az egyéni fejlődés és a feladatok tisztességes elvégzése erkölcsi kötelessége minden gyereknek. Azt azonban mindenkinek el kell fogadnia, hogy minden oktatási módszerben a legfontosabb szereplő a jól felkészített, szakmáját hivatásként gyakorló, az ismereteket szeretettel továbbadni tudó tanár. Akit éppen ezért a gyerekek követni és tisztelni is tudnak.”