Már visszafordíthatatlanul nő a lemaradásunk a világtól?

„Magyarország konkrétan az EU egyik legelmaradottabb gazdasága, de nem ez a legfőbb baj, hanem az, hogy a trendek a legrosszabbak: GDP/GNI – azaz hozzáadott érték – növelésben, iparszerkezetben, a nemzeti tulajdon jövedelemtermelő képességében (a szolgáltatói szektor magyar kézben lévő része alighanem a legelmaradottabb a nyugati világban!), innovatív tudásban, K+F-ben és ennek alkalmazásaiban, szociális kompetenciákban, a politikai intézményrendszer minőségében stb. Ezek nem vuduszavak, hanem a lemaradásunk valós tényezői. Az ország átállítása az új típusú tudásra és képzési formákra nemhogy nem váltható ki az etnicista porhintéssel, de ha megtörténne, minden évben csökkenő produktivitással történhetne már csak, mert lassan elfogynak a helyek a jövő munkamegosztásának jövedelmező pozícióiban, és minden, amit a felzárkózás és az abszorpció – azaz az ilyen pozíciók arányos részének elfoglalása – érdekében tennénk, már most megkésett. Már csak az a kérdés, a kései alkalmazkodás vagy a végső lemaradás lesz a sorsunk: és ha ezek, akkor – gyökeres ellentétben azzal, amit az etnicista propaganda állít – az idegen tőkének való fokozódó kiszolgáltatottság. Ha ezek sem, akkor elfogy a tőke is.

Számtalan statisztika és tanulmány lát erről napvilágot folyamatosan, de ezeket lesöprik a hamisan beállított, egyébként is irreleváns makroadatokkal, amelyek maguk is fogyatkozóban vannak már, de még kitartanak a – nem szakmai – középintelligencia megtévesztésében. Elképesztő felelőtlenség, nemzetrablás és bitangság viszik a prímet a szomorú, szegény Magyarországon. A trend megfordítása koncentrált, kitartó, önmagában is innovatív munkát kívánna. Nem érzékelem ennek a kulturális, társadalmi, politikai forrásait. Hosszú távra értelemszerűen nem láthatok, de 20-30 évre a relatív (az élvonalhoz mért) folyamatos lemaradásunk borítékolható.”