A nemzetek létezéséről

„Dívik mostanában progresszívéknál egy szemrehányás konzervatív felebarátaik irányába. E szerint – akár a migrációs válság, akár más kapcsán – a nemzetet mint olyat megóvni szándékozók (ők a nacionalisták) megtagadják a felvilágosodás legszebb örökségét, a tolerancia és a másság elfogadásának parancsát, pedig a nemzet, a nacionalizmus is a felvilágosodás »terméke«. Most éppen a »tekintélyes és befolyásos« Economist szentelt hosszú esszécikket a témának, mely azon lamentál, hogy korunk nacionalizmusa – vagy legalábbis az, amit ők annak neveznek – csak egy égiekkel játszó földi tünemény-e, mely hamar elillan, vagy itt marad közöttünk sokáig? Persze a cikk szerint van »jó« nacionalizmus is – nyilván, populistából is van demokrata Martin Schulz óta –, mely patrióta, nemes, befogadó. De az »új nacionalizmus« (AfD, Nemzeti Front, Orbán, Kurz, Babis, Kaczyński, Trump stb.) paranoid, intoleráns, elhomályosítja a tiszta gondolkodást, a hozzá tapadó »modern« nemzeteszme pedig valójában csak egy kitaláció, egy mesterséges konstrukció – mint amilyenek a nemek is, ugye –, mely pőre fantáziálással mítoszokat gyárt. (Karl Popper is valami hasonlót fejteget nyílt táradalomról szóló könyvében: szerinte a »nemzeti elv (…) mítosz csupán. Irracionális, romantikus és utópikus álom«.) A cikkíró megadja hát az alaptézist: »a mai kor nemzetei a nacionalizmus termékei, és nem fordítva.«

Na, és akkor helyben vagyunk. Mert bár csak egy cikkecskéről van szó egy egyébként megrogyott tekintélyű és félhíreket közlő lapban, mégis plasztikusan mutatja a (poszt)modern liberális értelmiségi gondolkodás bezártságát saját univerzumába. Fenti és az ahhoz hasonló eszmefuttatások ugyanis abból a progresszív alapállásból merítkeznek, hogy saját gondolkodási rendszerük, értékeik, kategóriáik – melyek valóban a felvilágosodás idején szökkentek szárba – univerzálisak, a kor pedig, melyben élünk – legalábbis a felvilágosodás óta – minden korok legjobbika. Saját dogmatikus szempontjukból ítélik és mérik a dolgokat: mindent a modernségből, a modern politikai gondolkodási készlettárból vezetnek le.

Pedig ideje lenne tudomásul venni: 1789 előtt is volt világ, az előtt is éltek emberek – liberális dogmák és ideológiák nélkül – és bizony az előtt is létezett politikai gondolkodás, léteztek értékek, és nem utolsósorban közösségek. És bár az Economist-tal együtt sokan azt állítják (főleg egyébként marxisták), hogy a nacionalizmus és a nyomában megteremtett nemzeti lét (ábrándja) egyféle történelmi és kulturális manipuláció, nem árt különbséget tenni állami szuverenitás és a »nemzet« mint kategória közé. A szuverenitás mai formája és eszméje ugyanis valóban modern kori dolog, de a – fogalmazzunk úgy – »nemzeti gondolkodásmód« nem. Nem állítom, hogy a nyelvpolitika lényegtelen lenne és retrospektív módon magunk is azt hisszük, hogy a szóban forgó elnevezés keletkezése és a felvilágosodás egybeesik, az a jelenség, fenomén, amit leír, messzebbre, sokkal messzebbre datálódik. Akár abban hiszünk, hogy a nemzet(i lét) mint olyan, ősidők óta létezik, akár azt mondjuk, hogy az organikusan jött létre, az világos számunkra, akik nem az osztályharc talaján állunk, hogy a nemzet nem egy hang megidézte látomás, nem egy illúzió – hanem a hétköznapok valósága. Ahogy az Ószövetség is fogalmaz: »Mikor a Felséges örökséget osztott a népeknek; mikor szétválasztá az ember fiait: megszabta a népek határait«.”