Az orbánizmus céljai Európában

„A nemzetállamok befolyása az előttünk álló évtizedekben véleményem szerint egyre inkább csak a globális lehetőségeikkel összhangban lesz értelmezhető, és könnyen lehet, hogy miközben az USA és a Kína megmarad két domináns nemzetállamnak (a nemzetállamnak persze nem az etnicista értelmezésében), esetleg kiegészülnek még a Kínával egyébként nem éppen barátságos Indiával, addig Magyarországnak nem marad más útja, mint a klasszikus szuverenitás még fokozottabb feladása és az EU integrációjában való részvétel. Valójában – ennyit még a tempírozáshoz –amikor a rezsimünk Kínának drukkol és sietteti az európai erősödését, ugyanakkor az EU integrációját is sietteti, amely a Kínával való versenyben (is) születik a gazdasági gyarmatosítástól és a politikai megosztástól való félelemben.

Az integráció azonban jó eséllyel előbb lesz itt választási lehetőség (tegyük fel, még az), minthogy Kína európai domíniumává válhassunk. A kis államok sorsa, hogy a legjobb esetben is csak választani tudnak az uraik között. A kis állami népek nyomorúsága pedig, ha ezt nem ismerik fel időben, hanem a politikai hübrisznek hitelt adva nagynak, befolyásosnak és szuverénnek képzelik magukat, így amikor újra és újra kiderül, hogy se nem nagyok, se nem befolyásosak, rendre csak a rosszabb választásuk marad: a még radikálisabb szuverenitásvesztés.

Nota bene, a szuverenitásunk maximuma nem a kormányzati mozgástér maximumán – és még kevésbé a kormány tagjainak személyes hatalmán és mozgásterén – múlik, hanem a társadalom versenyképességén.”