Szinglik és házasodók a pártvilágban

„Pártok még annyi átkot nem kaptak saját híveiktől, mint amennyit a magyar ellenzék. Minél erősebb valakiben a változtatás akarata, annál többet dühöng a demokratikus oldal belviszályain. Tudni akarják, hogyan lesz a sokszereplős ellenzékre adott szavazatokból kormányváltás. A széttagoltság miatti ijedelem olykor elfedi a legnagyobb feladatot: ma még összeadva is kevesebben vagyunk, mint kellene. Nem szereztünk új szavazókat. Legfeljebb egymástól. Éppen azért, mert minden aktív szereplőt: pártpolitikust,közéleti embert, médiát az együttműködés kérdésének izgalma tart lázban.

Ezt a lázat csak a pártközi viszonyok gyors elrendezése csillapíthatja, hogy a nyűglődést lezárva a tartalomról lehessen beszélni. Lehet, hogy a fordított sorrend észszerűbb lett volna, de a tankönyvi logika helyreállításához már sem idő, sem választói türelem. Vannak optimális, szavazatmaximalizáló formák és vannak kevésbé jók, vannak a szingli öntudatot locsolgató pártok, és vannak társkeresők, de mára minden elhatározás jobb a határozatlan totyorgásnál. Ez az a helyzet, amikor a döntés tempója szinte egyenrangú fontosságúvá vált a döntés tartalmával. Fontos a konzíliumon az alapos mérlegelés, de az is, hogy meg ne haljon közben a beteg. Ez a beteg pedig most elég gyengécskén fest.”