A váltás szükségességéről

„Igen, láttam a hírt Botka László visszalépéséről. Nem, nem vagyok boldog. Talán egy kicsit kevésbé boldogtalan. Mondhatjuk, hogy ez is valami, de igazából nagyon kevés. Eddig azért nem reagáltam, mert hétfőn egész nap egy régóta szervezett, fontos prágai konferencián voltam, kedden megbeszéléseim voltak és így nem volt lehetőségem összefoglalóan elmondani, mit gondolok. Emiatt telefonon sem tudtam reagálni a megkeresésekre, de talán nem baj, azt hiszem, sokak számára nem biztos, hogy most az én véleményem lett volna kívánatos, lett épp elég zaj e nélkül is. Ráadásul akkor és ott nem tudtam és nem akartam volna többet mondani, mint amit már előtte is. De a kezdeti reakciók után már érdemes lehet.

Először is tisztázzunk néhány dolgot. Azok számára, akik Botka László esetében a korpa és a disznók viszonyát emlegetik, talán érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy ő sajnos ebben a költői képben a disznók közé tartozik. 1994 óta országgyűlési képviselő, lehet ezen további definíciós vitákat lefolytatni, csak nem érdemes. A párton belül ismert, a jelöltsége nem volt előzmény nélküli. És ami a legszebb, azoknak, akik most az MSZP-s kamarillapolitizálást átkozzák a bukásáért, érdemes lehet emlékezniük arra, hogy pont ezzel a fajta kamarillapolitizálással szerezte meg magát a jelöltséget is. Ami – mivel politikai pártról beszélünk – teljesen rendben van, mondhatnám, ügyes volt. Egészen addig a pontig. Utána viszont már éppen hogy nem erre lett volna szükség, de éppen ebben nem lett változás. Sem a potenciális szövetségeseket nem sikerült megszólítania, sem a választókat. Az a »program«, amit felvázolt, az első pillanattól kezdve sikertelenségre volt kárhoztatva, és ezt sokan, többek között én magam személyesen is elmondtam neki. Amikor nyilvánvalóvá vált ez a sikertelenség, ugyanaz a kamarillapolitizálás lehetetlenítette el, ami először lehetőséget biztosított számára, amivel végül nem tudott élni. A népszerűségi mutatók egy idő után nem rejthetők el. Ugyanazokat a számokat láttuk, régóta, csak idő kérdése volt, hogy a pártja mikor unja meg a fedezet nélküli csekkeket. Ezekhez az eredményekhez senkinek, különösen párton kívülről, de még belülről sincs, nem is lehet sok köze. Mind a potenciális szövetségesek, mind a választók irányából érkező elutasítás a valóság jele, nem pedig valami nagy összeesküvés része. Lehet összeesküvés-elméleteket gyártani, valahol szórakoztat, hogy az elmúlt időszakban egyszerre voltam fideszes és DK-s ügynök, az LMP és Szél Bernadett titkos támogatója, egyáltalán nem zavar, hogy újságírók és magukat újságírónak képzelők tesznek kísérleteket vélt vagy valós összefonódások feltárására, sőt. De azért ne essünk már át a ló túlsó oldalára, jó?”