Ámokfutók Ukrajnában

„Gyalázat. Ezzel a szóval lehet talán a legkifejezőbben jellemezni a napokban elfogadott, az Ukrajna közoktatási rendszerét, benne a nyelvhasználat szabályozását a kisebbségek kárára alapjaiban megváltoztató oktatási törvényt. Gyalázat, mert semmibe véve az ország alkotmányát és számos nemzetközi szerződést, korlátozza a nyelvek szabad használatát, nyelvi alapon diszkriminál. S ha a törvényt elfogadó politikai elitet kellene szintén röviden és velősen minősíteni, akkor a legudvariasabban csak annyit mondhatunk, hogy cinikus. Mert ez az elit nemcsak elvadult fájdalmában, de sok tekintetben politikai számításból évek óta csak az európai értékekről beszél, miközben a túlélés és a valódi gondok elleplezése jegyében a könnyebb megoldást választva enged a szélsőséges nacionalista erőknek. De cinikus a régóta tervezett törvény elfogadásának időzítése is. A rada ugyanis »véletlenül« azután bólintott rá a tervezetre, hogy életbe lépett az ukránok számára oly fontos európai vízummentesség, és lezárult a társulási szerződés ratifikációs folyamata.

De ne álljunk meg itt a minősítésben, mert úgy teljes a triptichon, ha kimondjuk, hogy ezzel a törvénnyel Ukrajna öngyilkosságot követ el. Mert milyen jelző illik a legjobban arra az országra, amely soknemzetiségű volta ellenére éppen a kisebbségeinek ront neki? Ráadásul nem először, hiszen Európa nevében három éve is az orosz nyelv eltörlése volt számára a legfontosabb. Kapott is ezután akkora pofont, hogy azóta is ettől szédül. Ezért akár sajnálhatnánk is, ha eszeveszetten a szakadék felé rohanva nem próbálna mindenkit magával rántani a mélybe. A saját állampolgárait, benne a kisebbségeket, egy egész régiót, sőt Európát is. Mert Európa biztonsága is egy értelmetlen, sehová sem vivő konfliktus túszává vált. Teszi ezt a gyűlölet által vezetve, a nemzetté válás nevében. De milyen nemzet az, amely csak és kizárólag önmagával képes együtt élni, ezenkívül minden mást elpusztít? Akarva, akaratlanul, mindegy.”