Szküllák és Kharübdiszek

„Botka László, a szocialisták kormányfő-jelöltje szombatra Szegedre hívta azokat, akiktől szellemi támogatást remél az általa meghirdetett új, baloldali politikához. A meghívottak negyede jelent talán meg, ami jelzi, mekkora gödörből kell kimásznia a szocialista pártnak, hogy politikai tisztességét visszanyerje, s egyben azt is, mennyire szétzilált, a megjelenéstől, mint önmaga pozicionálásától rémült az értelmiség.

Ha valaki elolvassa Botka színre lépése óta elhangzott programtöredékeit, azt a keserves munkát látja, hogy kiszabadulva az orbáni koordináták közül, olyan, a regnáló rendszeren kívüli ponton vesse meg a lábát, ahonnan a jobboldal által kisajátított fogalmakat vissza tudja venni a baloldalnak: nemzet, Európa, nacionalizmus helyett hazafiság, szabadság, igazságosság, szolidaritás. Olyan értékek, amelyek hiányát az utóbbi hét évben megsínylette a társadalom, de amelyekről a baloldal képtelen volt másként beszélni. Botka mind mélyebbre jut ezen a baloldal számára ismeretlen területen. Hogy egyszerre tagadja meg az illiberalizmust és mondja ki: nem lehet visszatérni a 2010 előtti liberális demokráciához sem, amelyet egy új társadalmi modell megfogalmazásával haladna meg. Ezért mondhatja Botka, nem pozicionális, hanem elvi vitája van Gyurcsány Ferenccel, aki – szerinte – nem ismeri el, kormányzása idején feladta a klasszikus baloldali értékeket és elveket. Könnycsepp a kiborult tejbe: az elvi vitát legkésőbb a 2014-es bukás után kellett volna tisztázni, nem most, amikor feloldhatatlannak látszó választás-taktikai ellentété szűkül és dagad. Egymásnak okozott, sóval bedörzsölt, sokszor méltatlan adott-kapott sebekkel. Botka – ha akart, ha nem – beszorult abba a helyzetbe, hogy csak azt mondhatja: lehet őt hibáztatni a határozottságáért, de a választó egyet biztosan nem bocsát meg egy politikusnak, ha nem tudja, mit akar. És ebben igaza van.”