5 ok, amiért keresztényként ott voltam a Pride-on

„Idén harmadszor vettem részt a Budapest Pride-on. A felvonulás biztos pont lett a nyárban, prioritást élvez sok más vonzó szünidős programmal szemben. Úgy érzem, ott kell lennem, együtt a barátaimmal, a többi felvonulóval, még ha nem is vagyok tagja szexuális kisebbségnek. Viszont keresztény vagyok − az LMBTQ közösséggel való szolidaritás, az egyenlőségbe vetett állampolgári meggyőződésem mellett a hitemből is magától értetődően következik. Az alábbiakban azt mutatom be, miért gondolom, hogy biblikus alapokon sokkal tovább mehetünk a Ferenc pápa által is képviselt ítélkezéstől való tartózkodásnál (Mt 7,1-5). (...)

1) »Az Isten szeretet.« (1Jn 4,8)

A Pride a szeretet ünnepe. Fontos az esemény politikai aspektusa is, a szexuális kisebbségek egyenlő jogaiért való kiállás, a társadalmi szolidaritás kifejezése, számomra a legerősebb üzenet mégis a szeretet. A homofóbia emberek közti szeretetkapcsolatokat ítél el, azok résztvevőit gyűlöli − szerintem nincs, ami távolabb állna Krisztus tanításától, mint ez. »Istent soha senki nem látta: ha szeretjük egymást, Isten lakik bennünk, és az ő szeretete lett teljessé bennünk« (1Jn 4,12). Meggyőződésem, hogy a szeretet ismerete, megélése által kerülhetünk a legközelebb az Örökkévaló titkaihoz. A szeretetre és a szeretet elfogadására való képesség minden áldások legnagyobbika. Szeretet és szeretet között pedig nincs különbség, csak hálát adhatunk érte.

2) »Az Isten képmására teremtette őt.« (1Móz 1,27)

A homofóbia nem azért különböztet meg és táplál gyűlöletet emberek ellen, amit tettek, hanem azért, amilyenek. Igaz – főként konzervatív vallásos körökben – létezik a »nem a bűnöst, a bűnt ítéljük el« retorikája, miszerint a fősodortól eltérő nemi vagy szexuális identitás önmagában nem, csak annak megélése jelent problémát. Fontos megérteni, hogy az LMBTQ kisebbségek tagjai számára egzisztenciális kérdésről van szó: hogy az ember kicsoda és kit szeret, nem választás kérdése; önazonosság nélkül nem lehet élni. Ennek az önazonosságnak a keresése mindannyiunk számára személyes ügy, amelynek során az ember ugyan kaphat külső segítséget, de valójában tökéletesen egyedül van benne − vagyis kettesben az Úristennel. Hiszem, hogy minden ember Isten képmására teremtetett, és ahogy a másikban rejtőző Isten-archoz a szeretetkapcsolatokon, úgy a bennünk elrejtetthez a magunk szeretetén, elfogadásán, vagyis az önazonosságon keresztül vezet az út. Ebben a keresésben pedig mindenkit megillet a teljes szabadság.”