Legyen Ön is vendég a háznál

„Meddig marad a gyermek »vendég« és mikor válik ő maga is»vendéglátóvá«?

Érdekes, hogy ez a folyamat ma egészen másképp zajlik, mint egy-két generációval ezelőtt. Több tendenciát lehet megfigyelni. Vannak fiatalok, akik korán a saját lábukra állnak, elköltöznek otthonról, tanulás mellett dolgoznak, és eltartják magukat. De sokan közülük csak későn alapítanak családot. Vannak a mama-hotelek lakói, akik addig nem mozdulnak otthonról, amíg családot nem alapítanak. És azt is tapasztalom, hogy újra éledezik a korai elköteleződés gyakorlata az olyan közösségekben, ahol már gyerekkortól komolyabban készítik a fiatalokat a családalapításra.

Miért kell ezekkel a gondolatokkal foglalkozni már akár gyerekkorban is?

Biztos vagyok benne, hogy senki sem válhat csettintésre jó szülővé. Erre apránként érünk meg. Kell hozzá, hogy már óvodás korban legyen lehetősége a gyereknek arra, hogy adjon, gondoskodjon, nagylelkű legyen. Folyamatosan kell megismernie a barátságok természetét, a csalódásokat, a hűséget mindig a maga szintjén. Látnia kell az élet keletkezését a növényeknél, állatoknál és a testvérek, unokatestvérek érkezésekor. És nagyon jó, ha minél többször elképzelheti magát anyaként vagy apaként, és ha büszkén gondolhat arra, hogy milyen nagy dolog, és hogy egyszer ő is felnőhet odáig. Nem elég, ha csak a pályaválasztást forszírozzuk. A családi és szakmai életpályának párhuzamosan kellene fejlődnie.

Hogyan hat ez a hozzáállás a gyermekre, a nevelésére, a családon belüli és kívüli kapcsolataira?

Nagyon fontos alapelv, hogy a gyermek nem tulajdon. Nem azért él, hogy a szülő vágyait beteljesítse, hogy átvegye a gondolatait, hogy folytassa, amit elkezdett, hogy tovább vigye az apja nevét. Ő azért érkezett, mert saját útja van, és azon kell járnia.  Ez az út benne van, és nekünk, szülőknek abban kell segítenünk, hogy megtalálja azt, és legyen elég ereje és lendülete arra, hogy végig menjen rajta. Óriási nagylelkűséget és belső erőt követel a szülőktől ez a hozzáállás, de nem szabad megelégednünk ennél kevesebbel.

Azt is fontosnak tartom, hogy a nevelésben nem az történik, hogy a gyerek eleve rossz, a szülőnek pedig az volna a dolga, hogy megjavítsa őt, vagy megakadályozza a benne lévő rosszat. Nem! A gyerek alapvetően jó és nyitott a szeretetre. Mellette kell állnunk, és támogatnunk kell őt. Komolyan kell venni a testét és a lelkét, tisztelni kell a gondolatait az első szavaitól kezdve, növelni és bátorítani kell őt. Így erős lesz.”