Pártok és pártemberek

„Itt van az az ember, itt van megint, a nagy igazságbeszédek névadója, a fáradhatatlan és rendíthetetlen, aki most bemegy Olgához, és mondja. Mondja, hogy látta, mert neki megmutatták; de ki?; hát megmutatták…; az oroszok? Putyin?; maga mondta, nem én…; aha, és mennyi?; sok; mégis, egymilliárd?; kevesebb; százmillió?; több…

És így tovább, a végtelenségig. De majd egyszer meglesz ám. Mert bármennyibe is kerüljön, ő nem fogja sajnálni rá, mert ő a hazájáért bármire.

Ez már tényleg egy párhuzamos valóság. És valahol, nagyon messze, a végtelenben, egyszer majd minden párhuzamos összefut. Egy kicsike, indóházszerű dolog van ott, a végtelenben, ahogy Karinthy látta is, ott találkoznak a párhuzamosok, és illedelmesen leveszik a kalapjukat. Ott fog állni, levett kalappal Sneider, Vona, a Jobbik mindenféle lelke (egyik betegebb, mint a másik), ott fog állni Ferenc testvér is, úgyszintén levetett kalappal, és együtt, kissé megilletődötten elolvassák majd Ferenc testvér megkerült szakdolgozatát.

Ezalatt pedig Lajos, a szimpatikus, tépelődő Lajos plakátokat fog felenyvezni a kicsike indóház oldalára arról, hogy mindenütt jó, de legjobb együtt…”