„Hatvan éves az Európai Unió. Brüsszelből nézve hogy érzékeli, van-e és ha igen, erősödőben vagy gyengülőben van-e az európai identitás?
Mára elhalványulni látszik az a kötőerő, amely tartóoszlopa volt mindannak, amit európai identitásnak nevezünk. Ugyanakkor, 2004 után, Közép-Európa csatlakozását követően vált számunkra lassan-lassan nyilvánvalóvá, hogy az az idea, amit mi európai identitásnak hittünk, bennünk erősebben él, mint Nyugat-Európában. Európa történelmileg szerencsésebb felén az önmaga érdekét minden más elé helyező, jóléti megözelítés mára komoly értékválsághoz vezetett. Ezért került válságba a hagyományos családmodell, ezért mosódott el generációk egymás iránti felelõssége, halványultak el biztosnak hitt igazodási pontok, amelyek szüleik, nagyszüleik generációját a legnagyobb válságok idején is segítették.
Az Európai Unió a polgárait inkább individuumként szólítja meg vagy közösségeket céloz?
Az egyén-központú, a fogyasztásra épülõ, a csak önmaga érdekét előtérbe helyező megközelítés mindaddig működőképesnek tűnt, ameddig a jóléti rendszer virágzott. Attól kezdve azonban, hogy válságok sora érte el Európát, ez megbillent, általános elbizonytalanodást hozva, amelyben a gyermekeink generációja a legkitettebb. Ma az a kihívás, hogy képes lesz-e az Unió ebben a helyzetben értékekkel teli jövőképet felmutatni. Előbb saját árnyékát kell átlépnie, amely fennállásának egyik legnagyobb kihívása. Ehhez erőforrást, megújulási energiát épp tőlünk, közép-európai közösségeitől kaphat az Európai Unió.”