Ellenzék – távol a valóságtól

Persze mondhatnánk: nem is csoda, hogy nincs energiája az ellenzéknek, hiszen lényegében minden kudarcos igyekezetük megújulásra való képtelenségüket mutatja. A választás előtt bő egy esztendővel lényegében ismét azt a helyzetet tapasztaljuk, mint 2014 előtt: az ellenzék kimerült, belső vitáktól hangos, ezért unalmas, és így a szélesebb választói rétegek számára eleve alkalmatlannak tűnik a kormányzásra. Mindez persze nem valamiféle elfogult kormánypárti rámondásos varázslat. Talán ők is közelebb kerülnének végre évtizedes válságuk feloldásához, ha belátnák e krízis végeláthatatlan voltát.

A régi játékosok (az MSZP és a DK törzskara) nagyjából ugyanazt a koreográfiát vívják egymás között végtelenített verzióban, néha egy-két csavarral megspékelve (Gyurcsány puccsról szóló víziója ilyen színesítő történet például). Az »újnak« mondott (sokszor legkevésbé sem új) szereplőkről pedig hamar kiderül, hogy alkalmatlanok (az Együtt és a Párbeszéd politikusai), komolytalanok (ifjú szocialisták), vagy épp csak egy újabb nemzedéke a posztkommunistákkal lepaktáló, most pedig nem egy esetben a Jobbikba szerelmesedett, szavakban ugyebár legantikommunistább ex-SZDSZ-es kádereknek (Momentum Mozgalom).

A balliberálisok ezért válsága olyan, mint a saját farkába harapó kígyó: a régi szereplők képtelenek a változásra, az úgynevezett újak pedig alkalmatlanok arra, hogy változást hozzanak.”