„Amikor először szembesültem Kunhalmi Ágnessel a televízió képernyőjéről, kissé riasztónak tűnt. Mintha Lendvai Ildikó reinkarnációja bukkant volna fel váratlanul a nappaliban. Ami azért, valljuk be, elég kísérteties. Szinte szótagolva mondta ő is, hogy az árva magyarok is megértsék, különösképpen pedig Orbánh Viktor. Holott kimondottan szép nő (gondoltam még ezt is, azon a reggelen), gondosan belecsavarva valamibe a felső középkategóriás Marks & Spencer és Gautier negyvenes-ötvenes éveket idéző kollekciója között, félúton. De azért van benne valami abból az elitista kíméletlenségből, amit Hillary Clinton fejlesztett tökélyre. Egy az amerikai csúcspolitikát bemutató televíziós sorozatba is belesimulna.
Ez volt a vége vele, eddig. Mert mi közöm nekem a maguk étkezési szokásaihoz vagy mi, valahogy így mondta Szindbád Vendelinnek egy lényegesen fontosabb tárgykörben. Most viszont, hogy Kunhalmi Ágnes kilőtte magát a világűrbe szilveszterkor, és ugyanazzal a lendülettel meghódította a kozmoszt, minden megváltozott. Az történt ugyanis, hogy a képviselő asszony úgy szétcsapta magát egy sajtótájékoztatón, hogy az a Guns N’ Roses komplett legénységének is becsületére válna. És ettől valahogy azonnal emberivé vált. Szerethetővé. Mintha kizuhant volna a kiskosztümből.
A verzió. Tekert egy olyan spanglit, amilyet még nem látott a világ. Ne szégyenlősködjünk, és főleg ne hazudozzunk már, mint a vízfolyás, ezzel az erővel a pálinkát előbb be kellene tiltani. B variáns. Nem bírja a pezsgőt. Olyan is van, az azonnal felmegy az agyba, a szénsav miatt van, lásd még parasztheroin. Tequilával keverve az igazán durva bumm-bumm. C változat. Egyszerűen kapott egy idegösszeomlást, amin rendes ember nem viccelődik, inkább keres magában némi empátiát, pártszimpátiától függetlenül. Semmi esetre sem kommentálja tahó módon vigyorogva a tévében. Egyik esetben sem kell sajnálni Kunhalmi Ágnest, csupán megérteni.”