Remény és bizakodás

„Az első tehát, amiben bízhatunk, hogy munka van bőven. Aki részt kíván venni Magyarország felemelésében, az talál értelmes elfoglaltságot, különösen akkor, ha a munkát nem csupán pénzszerzési lehetőségnek tekinti, hanem tisztában van vele, hogy az teszi őt emberré. Le kell tudnunk számolni azzal a szocialista illúzióval is, hogy nekünk bármi csak úgy jár. Vissza kell térni a segíts magadon, az Isten is megsegít alapelvéhez, a kormánytól pedig azt kell elvárni, hogy megfelelő feltételeket teremtsen az egyéni nekirugaszkodásoknak. Sokat kell tréningezni magunkat annak érekében is, hogy megszabaduljunk a Kádár-kor talán legundorítóbb örökségétől, a hamis egyenlőség álságos gyakorlata következtében kialakult, mélyen beágyazódott irigységtől.

Nem kell szégyellnünk, ha sokat tanultunk, sokat dolgoztunk, és ezáltal többre jutottunk. És szép lassan meg kellene tanulnunk örülni mások sikereinek is. Az ember kizárólag Isten és a jog előtt egyenlő, minden másban a teljesítmény és a minőség határozza meg az egymás közötti különbségeket. Mindig lesznek persze gazemberek, csalók, élősködők, akik megpróbálják felborítani ezt a rendet, de ez bennünket nem ment föl saját kötelességeink alól.

A második tehát, amiben bízhatunk, hogy képesek vagyunk a változásra. A lényeg, hogy mindig kezdjük magunkon. S ha végeztünk az önvizsgálattal, és meg is szabadultunk néhány gyarlóságunktól, akkor segítsünk ebben másoknak is. De soha ne dőljünk be a gyors megoldásokkal házaló tömeghipnotizőröknek, a megmondó embereknek, a véleményvezéreknek. Ezek mindig jobban tudják, hogy másnak mit kellene másképp tennie, de egyszer nem hallottuk még tőlük, hogy megpróbáltak volna magukon változtatni.”