Péterek, Petruk és Mohamedek

„A Fidesz ellenzékben többé-kevésbé következetesen kiállt a kisebbségi magyarok jogaiért, és amikor a 2010-es választás után felálló Országgyűlés 97,7 százalékos többséggel elfogadta a kettős állampolgárságról szóló törvényt, úgy tűnt, új korszak kezdődik. Ezzel szemben az elmúlt hat évből a székelyzászló-ügyet és a mostani alkalmat leszámítva nemigen tudunk olyan esetet említeni, amikor Budapest felemelte volna szavát, pedig a szomszédos országok bőven adtak rá okot a magyar intézmények elleni harctól az anyanyelvhasználat korlátozásán át az egyének megfélemlítéséig.

Idővel többen is kritikát fogalmaztak meg határon túlról, köztük Tőkés László és az idén elhunyt Tamás Aladárné. Persze senki sem állítja, hogy asztalt csapkodva kell követelni Székelyföld hatvanas években megszüntetett autonómiájának visszaállítását, ahogy az is egyértelmű, hogy a magyar kormánynak számtalan szempontot kell figyelembe vennie – Szlovákia esetében a visegrádi együttműködés sok mindent felülír –, de egyes esetekben érthetetlen a hallgatás. Még abból sem lett botrány, hogy a románok, nyilván a megbékélés jeleként, Avram Iancut választották a kolozsvári repülőtér névadójának, majd idén nemzeti hőssé avatták. Iancu volt az, akinek a vezetésével kiirtották Gyulafehérvár, Nagyenyed, Medgyes és Torda környékének magyarságát, megváltoztatva a térség etnikai összetételét.

Mindez nagyon megfelel Bukarestnek, hiszen jelzi: a hatóságok továbbra is szinte bármit megtehetnek, senki sem emel szót a sovinizmus ellen. Romániának kifejezetten jól jön, hogy mindehhez Budapest még fedezéket is biztosít, amikor Brüsszel ellen verbális szabadságharcot vív, és önként eljátssza a rosszfiú szerepét. Azért pedig kifejezetten hálásak lehetnek a román nacionalisták, hogy a Fidesz kommunikációjában az elsősorban Nyugat-Európát érintő migráció ügye hosszú ideje a magyarság sorskérdéseként jelenik meg.”