Sötét erők

„A magát intellektuális és politikai elitnek tartó felső kaszt hosszú évtizedek alatt rendezkedett be biztonságosnak hitt elefántcsonttornyába. A fennálló rend regnáló politikusai és a liberális értelmiség kéz a kézben jár, csak utóbbi néha eljátssza a hippit, hogy elhiggyük, betölti ellenőrző szerepét. A liberális emberszeretet egyik megnyilvánulási formája a távoli országok nyomorultjainak sorsa felőli sopánkodás, amiből kiindulva ruháikat egyszer-egyszer nem a jobb sorsra érdemes bangladesi gyereklányokkal dolgoztató olcsó fast fashion boltok valamelyikében szerzik be. A másik formája pedig a mindenféle másság iránti olthatatlan rajongás. Hillary Clinton kudarcbeszédének hallgatósága is szinte eksztázisba került, amikor hősnőjük az LMBTQ emberek melletti kiállásról beszélt, a kamera pedig érzékenyen végigsvenkelt a karzaton zokogó ázsiai nőkön és meleg férfiakon – akik most valószínűleg egyébként teljesen feleslegesen rettegnek.

Hasonló hiszti vitte utcára a Clinton-párti tüntetőket is, akiket a George Soros által támogatott civilek szerveztek oda, vagy rossz nyelvek szerint közvetlenül a tüntetők kaptak órabért. Mindenki sérelme érdekes számukra, leszámítva az elfeledett »Rozsda-Amerika« munka és jövőkép nélkül maradt tömegeit.

Világos, hogy nem a demokrácia iránti aggodalomról van szó sem a tengeren túl, sem a tengeren innen. Az elit lényegét az adja, hogy oda nem kerülhet be mindenki. A felkent államférfiak közösségébe tartozók, mint Bildt úr, vagy egyre csökkenő népszerűségű nyugat-európai kollégái kinézik maguk közül a »sötét erőket«, amelyek nem szép szólamokkal akarják leplezni a tehetetlenséget. Ugyanez az arrogancia van jelen az értelmiségben és a médiában is, határainkon innen és túl, hiszen egy szűk, önjelölt elit követeli magának a véleményformálási monopóliumot, húzza meg a határt értelmiségi és nem értelmiségi között addig, amíg ez utóbbi szótól hányingerünk nem lesz. Ahogy a néptömegek le akarják váltani a politikai elitet, úgy tör fel az »alternatív« média is, s mindazok az új véleményformálók, akiknek elegük lett a megaláztatásból.”