„Parasztok közül indult a magyar parasztság fölemelkedésének elfelejtett, le is tagadott korszakában. Meghalt akkor, amikor a »paraszt« szó már megint csak sértés, dacosan vállalt lázongó, szociális tartalma kifakult, eltűnt.
»Népi írónak« számított költői ifjúkorában; ma rászólnak az írástudóra, ha a »nép« szót használja, mondván: populista az istenadta. A »tömeg« szót használják helyette, megvetően. Megint.
Szívügye valamikor a kisebbségi magyarság volt. Föl is vette a magyar állampolgárságot több százezer erdélyi magyar, s megindult az áradat: előbb Magyarországra, aztán Angliába, Németországba, Spanyolországba. A vajdasági magyar közösség megszűnőben van a kivándorlás miatt.
Csoóri szívből támogatta a magyar jobboldalt, bár a magyar jobboldal nem olyan, mint ő, ha van is néhány meggyőződése, amelyben Csoórival osztozik. De ő már a jobboldalé, bármilyen fura ez voltaképpen. Hol van már a Csoóri Sándor népe? Hol van bármi, amiben nemzedéke hitt? Ott, ahol ő lesz nemsokára. A temetőben.”