Visegrád ereje

„A visegrádiak most minden eddiginél jobban együtt vannak. Mutatja ezt a nyugati, mindenekelőtt a német sajtónak a varsói egyeztetés előtti írásaiból kiérezhető félelem is. Az újsütetű népvándorlás és az unió válsága, megoldásként pedig a nagyok által képviselt szorosabb együttműködés, Németország sokaknak nem tetszően megnövekedett aktivitása, valamint a közép-európaiak morgására a »régi Európa« által mutatott érzéketlenség a korábbiaknál sikeresebben söpri szőnyeg alá a potenciális belső konfliktusforrásokat, s domborítja ki Lengyelország régióhoz fűződő ambícióit. Sok dolog együtt áll tehát a sikerhez, mégsem szeretném a vágyakat valóságként beállítani, s a kelleténél nagyobb jelentőséget tulajdonítani az együttműködésnek. (...)

Míg Orbán a megszokottnál udvariasabban, de lényegében az Európai Unió teljes tehetetlenségéről beszélt, addig a szintén kemény lengyelek inkább Berlinre fókuszálva több nyitottságot kértek a számukra oly fontos biztonsági kérdésekben. A csehek a gazdasági fejlettség gyorsabb kiegyenlítését tartották fontosnak, Fico pedig inkább csak az EU intézményei és a tagállamok közötti kommunikáció megváltoztatásának szükségességére szorítkozott. Prága közép-európai aktivitása a V4-es elnökség leadásával érezhetően tovább fog lanyhulni, míg a régiós irányítást formálisan is átvevő Varsó minden bizonnyal ki fogja használni ezt a fél évet a visegrádi lobbin keresztül saját pozícióinak erősítésére, de aligha tart ki a mostani karakánsággal a régió mellett, ha a mag-Európa összezár, és Közép-Európa marginalizálódását érzi. Pozsony eddig is ügyesebben lavírozott, mint a Nyugat alkonyát hazai kommunikációja központi elemévé tevő Budapest, s uniós elnökként inkább a kompromisszumokra, semmint a szembenállásra helyezi a hangsúlyt. Ebben a helyzetben pedig sajnos inkább csak álom marad a V4-et első számú prioritássá tevő magyar külpolitika törekvése, hogy ezen az együttműködésen keresztül törjön ki az elszigeteltségből, és legyen meghatározó hatással Európa jövőjére.”