Nem tudom, miről beszél, én magyar vagyok!

„– Szinte megdöbbentnek tűnik. Jobban megrendült, mint Katinka.

– Mindig azt a kifogást hozom fel a medence szélén mutatott viselkedésemre, hogy ha csak egyetlenegyszer tudok segíteni ezzel, átadni az energiát, akkor már megérte! Nevessenek ki, mondják azt, hogy egy marha vagyok, de ha egyszer tudok ezzel egy plusz lökést adni, az már jó. Elmegy a hangom, vért köpök, de megéri. Ez benne van – és az úszást, a versenyzést élvezni kell. Ez a sport. Szórakozás, olyasvalami, ami felpörgeti az embereket, hogy attól jól érezzék magukat. És mi is jól szórakozunk közben, ezért kelünk minden nap ötkor, hogy hat órát eddzünk, majd megyünk vissza este még egyszer a vízbe.

– Nem nehezebb egy kicsit, amikor a döntőben két amerikai ellen kell versenyezni?

– Nem tudom, miről beszél, én magyar vagyok! Nyilván sok amerikait ismerünk, normális a kapcsolatunk, bár az edzőikkel nem tartom már rendszeresen a kapcsolatot.

(...)

– Olvassa a kapcsolatukról szóló cikkeket?

– Nehéz ügy ez, mindenki azt lát bele, amit akar. Ha egy pszichotikus fazonnak akarnak látni, tegyék! Ha szerető férjnek, tegyék! De igazán senki sem ismer minket, vagy a kapcsolatunkat.”