Vissza adom

„Ugyan nem olyan kitüntetésem van, mint Bayer Zsoltnak (hanem a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, »adományozták« »2006. évi március 15. napján«), tekintettel a tekintendőkre, szívesen lemondok róla. Könnyű szívvel.

Nem lovagkor.

Amúgy sem tudom, miért kaptam, ezért nem is identifikálódtam vele. (...)

P. S. Kedves Bayer Zsolt, mi, ezt nem neked mondom, nem ismerjük egymást. Ami ritka a magy. közéletben. Egy alkalommal, ezt viszont már neked mondom, a parlamenti liftnél szembetalálkoztunk, akkor reflexből félrekaptad a fejed, nem tudván mit kezdeni a helyzettel – megértem. Legtöbbször én sem tudok mit kezdeni azzal, ami van, ezzel a szánalmas, tragikus/komikus katyvasszal. Hiszti pro és kontra, kétosztat, engesztelhetetlen ellendiskurzusok, megbeszéletlen közös ügyek, kibetonozott árok, kopog lenn a sok plecsni. Ha nem kezdünk valamit, rámegy a haza. Senki nem ördög, mindenkiben van ördögi – javaslom, magunkon kezdjük: magunkból az ördögűzést. A katarzis a legnagyobb élvezet, ha ennek tudása talán kihalt, mint az antik görögök, de az érzet megvan. Persze ha nem, akkor nem, senki helyében nem vagyok, annyira, hogy olykor mintha a sajátoméban sem.

Például most.

Lehet, hogy úgy nincs is hely.

»Én arra szavaznék, ha mindenki aki még él közülük vissza adná« (betű szerinti részlet egy Fb-kommentárból): tekintettel tehát arra, hogy még élek közülük, tekintettel a nyomásra, amit a gyomromban érzek, tekintettel az egészre, ami itt megy, vissza adom.”