Tündérkék

„Szóval, mivel nem mondtam, egyetlen szóval sem, hogy abbahagyom a politikai publicisztika írását, így a (pre)koncepció dugába dől, és a semmiben lebeg minden további megállapítás, melyeket szokás szerint megfellebbezhetetlen tényként közöl tündérke, a szerző. nevezetesen, hogy »gyáva alak vagyok«, hiszen abbahagyom a politikai publicisztikát (nem hagyom abba); hogy leszóltak nekem, hogy hagyjam abba a politikai publicisztikát (mivel tehát nem hagyom abba, ebből következően, ha »leszóltak nekem«, hogy hagyjam abba, és mégsem hagyom abba, akkor tündérke állításával szemben kifejezetten bátor alak vagyok, de sajnos nem hízeleghetek magamnak ezzel, ugyanis nem szóltak le).

A mi kis tündérkénk kivetíti magából egy darab csavarból, egy kettes alátétből és egy ácskapocsból álló lelkének valóságát, tudniillik az ilyesféle lelkeknek mindig leszólnak, mert ha nem szólnának le, állandóan orra bukna szegény. És akinek állandóan leszólnak (nézz a lábad elé tündérke, fújd ki az orrod tündérke, cicakaki maradt a szád szélén tündérke, ne pukizz ebéd közben tündérke, ne rejszolj a nagymama előtt tündérke), az nem tudja elképzelni, hogy van, akinek nem szólnak le.

A többi pedig… Eh, mit törődjünk a többivel. A többi ugyanaz, mint az eddigi. S mert száz szónak is egy a vége, elég egyetlen egy dolgot megjegyeznünk. Azt ígértem, nem káromkodom többet a politikai publicisztikáimban.

Na tessék! Ugye milyen pokolian nehéz fogadalom ez, mindaddig, ameddig a mi kis tündérkéink itt vannak közöttünk?”