„1938-at talán említenem sem kell, amikor a Franciaországban rendezett vébé messze legjobb, leglátványosabban játszó, legtöbb gólt szerző csapata a magyar válogatott volt. Zsengellér, Sárosi, Toldi... Az olaszok elleni döntő csak formaságnak tűnt, amikor a fasiszta diktátor, Benito Mussolini megüzente az olasz játékosoknak: Győzelem vagy halál! A sportszerű és emberbarát magyarok megkímélték olasz kollégáik életét. Mindenki tudja, hogy erkölcsileg, szakmailag és logikailag kié az 1938-as világbajnoki cím.
Az 1942-es és '46-os világbajnokság világháborúk miatt elmaradt, de vita nem lehet arról, ki lett volna a győztes. A magyar válogatott negyedik és ötödik logikai világbajnoki címét nyerte.
Hogy 1954-ben Bernben mi történt, azt nem kell magyarázni. Bírói csalás (nem volt les, viszont tizenegyes volt), és a németek nyilvánvalóan doppingoltak. Négy-öt góllal voltunk jobbak a »világbajnoknál«. Plusz az öt-hat meg nem adott tizenegyes. Az Aranycsapat 1950 és '56 között csak ezen az egy meccsen »kapott ki«. Akkoriban még nem rendeztek Európa-bajnokságot, de ha rendeztek volna, akkor 1952 és 1956 is simán a miénk.
1958-ban Svédországban tovább kellett volna jutnunk a csoportunkból Wales ellen, gólkülönbséggel. Nekünk 6-3 volt a gólarányunk, a walesieknek 2-2. Ehelyett pótmeccset játszattak, amin – nyilvánvaló bírói csalással – kikaptunk. Különben visszük a kupát.”