Összefogás helyett vetélkedtek egymással

„Először a szakszervezetek ódzkodtak a radikális fellépéstől, a sztrájk lehetőségétől, de amikor már világossá vált, hogy nélkülük is lesz kockás inges kiállás és aktivitás, akkor az ügy mellé álltak. Óvatosan aktivizálódtak – hiszen ott volt a jogi környezet nehézsége mint »biztos« érv a passzivitásra, időhúzásra –, de a diskurzus sztrájkká szélesedett. A szakszervezetek és vezetőik nem maradhattak ki az aktivitásból, viszont az előzmények ismeretében a Tanítanék Mozgalom nélkül ez a tavasz nem így alakult volna.

A kérdés – mint számos 2010 utáni mozgalom és aktivitás után –: hogyan tovább? Szinte biztosra vehető, hogy a szakszervezeti vezető említett nyilatkozatában tett fenyegető kijelentése után (»ősszel akár újabb sztrájk jöhet«) magától nem fog sztrájkot szervezni – noha a tavaszi tiltakozások hátterének meglehetősen csekély száma teljesült.

Az oktatás területén a tiltakozások dinamikáját nemcsak az intézményes szereplők, hanem leginkább a Tanítanék Mozgalom adhatja, mely lépéskényszerben van, lévén azok a változások, amelyekért tüntetésbe és radikálisabb cselekvésbe kezdett, még fennállnak. A következetesség azt diktálja, hogy eszközökben és dinamikában ne hátráljanak. A mozgalom egyik arca, Törley Katalin például így fogalmazott a napokban a Népszabadságnak: »Az, hogy a jól működő s az iskolákat fenntartani képes településektől is elveszik az intézményeket, az önkormányzatiság teljes megcsúfolása. Ezekre már nem lehet finom eszközökkel reagálni.« Olyan mondat ez, amilyet hiába is keresnénk a Mendrey Lászlóval készített kormánypárti lap interjújában. Gondolhatja azt is az olvasó, hogy előbbi csak Gallóné álláspontjára vár, utána alakítja ki, mit gondol saját jövőbeni cselekvéséről. Addig is döntse el az olvasó, melyik helyzetértékelésből fakadó retorika illeszkedik jobban a tavasszal történtekhez, ki jár el következetesen a (politikai) nyelv terén.

Vannak azonban bizonytalanságok is: képes lesz-e a mozgalom a szervezetépítésre? A tanévkezdésre vajon megfelelő módon készülnek-e fel? Ha ismét a régi struktúrában indul az év, az néhány pedagógust arra fog sarkallni, hogy aktív legyen. Fennáll a Tanítanék Mozgalom »szakszervezetizálódása«, azazhogy túlszervezi magát, döntéshozatala lelassul, az intézményesedéssel visszaesik reagálóképessége és annak gyorsasága is – nem beszélve a potenciális belső stratégiai különállásokról. Sok múlik a mozgalmon – múlna a szakszervezeteken is –, mivel olyan szektor mozdult meg, amelyről ilyesmit évekkel ezelőtt nem feltételeztünk volna. Nem kormánydöntésre szerveződtek, hanem a pedagógustársadalom és oktatási rendszer bajainak azonnali javítására.

Írásom célja nem a szakszervezetek és az új civil aktivitások szembeállítása volt, sem pedig az, hogy a lassan mozgó (és cselekvő) szakszervezetek vezetőinek képességét minősítsem. Ezt valószínűleg az egyes szakszervezeteken belül is érzékelik, és e sorok írójánál jobban látják a fenti sajátos stratégia (annak hiánya) következményeit, a 2010 után megváltozott politikai-jogi környezet sajátosságait, a cselekvésre vonatkozó korszellemet, az új vezetői-döntési képességek és egy hatékonyabb szakszervezeti stratégia szükségességét. Érzékelik, és mivel tagságukban van is irántuk még bizalom, minden bizonnyal a megoldást keresik. Ez az írás így csak egy kósza és sokadik, felhatalmazás nélküli figyelmeztetés volt arra nézve, hogy érzékeltessem: a tagságon belüli legitimitás soha nem keverendő össze a társadalmi elfogadottsággal. Mert utóbbi a tavaszi aktivitások ellenére sem jött meg, és egyszer a műsorszerkesztők türelme is elfogy. S akkor mi marad a szakszervezeti vezetőkből?”