Kesergő helyett

„Ha azon dühöngünk, hogy a nyugati sajtó Magyarországról miért egyoldalú, miért van tele tévedésekkel, ferdítésekkel vagy konkrét hazugságokkal, mindig azt kell nézni, honnan jön a »szag«. Nem nehéz rájönni, hogy az információk és vélemények ősforrásai-nak köre igen szűk, s az ő nyilatkozataik terjednek, mutálódnak, köszönnek vissza mindenhonnan. Mindenki, akit az ilyesmi egy kicsit is érdekel, hat éve kesereg, hogy a nyugati újságíró ilyen, mindegyik csak egy politikai elemzőt ismer, és mindegyik úgy érzi, a magyar politikai palettát a legjobban a parlamentben csak két mandátummal bíró Együtt tudja képviselni. 

A kesergés azonban még önmagában sosem oldott meg semmit, legyünk erősek, ezt sem fogja. A Magyarországról kialakult kép javításának vannak tőlünk független korlátai, ennek felismerését azonban csak akkor szabad összeesküvés-elméletekbe és bűnbakkeresésbe fojtani, ha a háttérben dolgozunk azon, hogy fordítsunk az erőviszonyokon. Amíg egy közel-keleti demokrácia megteheti, hogy szemrebbenés nélkül raportoztatja más országok sajtóját, addig hazánknak más módszert kell választania. Kis ország vagyunk, amely átmenetileg nagyobb jelentőségre tett szert, mint amit mérete önmagában indokolna. Legalább olyan jónak, olyan ravasznak, legalább olyan profinak és szorgalmasnak kell lenni, mint azok, akiknek az erősen kisebbségi véleménye uralja a híradásokat. A kormányzati kommunikáció legkésőbb az »illiberális« tusványosi beszéddel megtanulta a leckét – a magyar nyelv áldás és átok is lehet, tájékoztatni kell a nemzetközi sajtót, mielőtt félretájékoztatják. Üdvözlendő, hogy az elmúlt időszakban a kormánykommunikáció felvette a kesztyűt, elérhetők angolul és gyakran németül is a fontosabb beszédek, nyilatkozatok. Ez persze csak egy része a munkának.

Hiába vigadunk sírva, ideje megmutatni: nem a kesergés és vádaskodás a magyar virtus.”