Lázár félmosolya

„A kancelláriaminiszter persze mindenről tud. Hazudik tehát, amikor Pecina kilétét firtatja. Azt hazudja, hogy »egyetlen magyar sajtótermék sorsa sem érdekli a kormányt. Ez egy szabad piac, mindenki azt csinál, amit akar, a kormánynak még csak álláspontja sincsen a magyar médiával kapcsolatban. A kabinet nem szól bele magántulajdonú médiumok adásvételi ügyeibe«. Ha így volna, helyes volna. De, nem így van. Ez a piac annyira szabad, amennyire - az egyre kevesebb független szereplőt leszámítva - a kormányzat hirdetései megengedik. Annyira szabad, amennyire azt a kúszó cenzúra engedi, ameddig a még ellenzéki orgánumok egymás híreit cserélgetve napirenden tudják tartani a kormánynak kényelmetlen híreket. Annyira szabad, hogy kivárhatja a minisztériumok válasz e-mailjeit, a kiperelt dokumentumokról döntő bíróságok sakkozását. Addig szabad, amíg Pecina fel nem tűnik Orbán küszöbén, az adóhatóság meg az Index kiadójánál. Addig, amíg Lázár csak csodálkozik, hogy a Népszabadság külföldi kézben van, nem pedig állítja, hogy eddig abban volt.

Vannak demokratikus keretek közt élő nemzetek, amelyek még komolyan veszik a nyilvánosságot, és amikor egy kormányszóvivőt annyira sarokba szorítanak, hogy csak igennel vagy nemmel tudna válaszolni, de nem akar, akkor a hagyományok illendő kegyéből annyit mond: no comment. És mindenki érti. A no comment helyett van a lázári félmosoly, amelynek cinizmusa mögé a kormánypolitikát eladni hivatott miniszter bújik. E félmosollyal lépked saját karrierjének pengeélén, közben pedig játszik a sajtóval. A régi játékot játssza, hogy hát úgyis tudjátok, amit tudtok, azt is tudjátok, hogy hazudok, de nem tehetek mást.

Furcsa egy hazugság Lázár ismert félmosolya. Az, ahogyan e cinizmussal nézi saját produkcióját, ahogyan hétről-hétre játszik a nyilvánosság összegyűlő képviselőivel, hogy mint a legtehetségesebb pozőr eladja a kormány politikáját. A tudósítók látják a félmosolyt, és vele mosolyognak. Lázár pedig megnyugodhat. Amíg ez a nevetés visszhangzik a Házban, addig biztosan uralja a sajtót, amelynek még ellenzéki maradéka is hosszan fogja taglalni másnap az ő szavait. Amíg az ő kezükben van és lesz a nyilvánosság döntő része, addig nyugodtan hazudhatja, hogy nem hazudik.”