„Mármint nem a kortárs politikai felháborodóra gondolok, hanem a húsz évvel ezelőtti novellista Bayer szépprózai szárnypróbálgatásaira. Micsoda szárnyak, micsoda merevítés, micsoda röppálya. Az endékás csajok feszülő mellei, Dobák Dalma, az új tornatanárnő, Natasa és még kitudja hány isteni csaj, a legjobb nők, akik majdnem mind megvoltak Zsoltinak (Zsuzsa nem volt meg). A stilizált élet rajzai ezek, mert Zsolti aztán szinte mindent le tud rajzolni. Zsolti le tudja rajzolni Szollás Krisztit, ahogy megtanítja fejest ugrani Balatonrendesen. Zsolti le tudja rajzolni az ablakban csak neki vetkőző Gyöngyit. Zsolti le tudja rajzolni Müllet Verát, akivel a bagolyvár mögötti sűrű bozótosban lehet jókat smárolni. Zsolti le tudja rajzolni a zászlótartó lány bugyiját. Szóval, Zsolti mindent le tud rajzolni. És ha már sűrű, bozótos, akkor mondjuk el, hogy míg a kései Bayernél a »patkány« tölti be a vessző szerkezeti helyet, addig a fiatal Bayernél ez a „koton«.
A »koton« a korai Bayer aranymetszése.
A »koton« használatán dől el, hogy a legnagyobb király Bayer Zsolttal találkozunk-e a történetek végkifejletén (XY a legistenibb csaj, akit még nem hordott a hátán a föld, mindenki meg akarja dugni, de végül Zsoltinak sikerül) vagy éppen a szerencsétlen Zsoltival, akiknek csak nem jön össze a várva várt numera és a »koton” végül felhasználatlanul marad.
A fiatal Bayer számára ezek a polgári lét legfontosabb kérdései.
Meg a »fosás«.”