Megvásárolt biztonság

„Bajban van Európa. Előbb a jólétét féltve homokba dugta a fejét, abban bízva, hogy a probléma valahogy csak megoldódik. Nem volt azonban szerencséje, hiszen a szegénység és a háború elől menekülők éppen ezt a bizonytalanságot érezték meg, s zúdultak rá minden eddiginél nagyobb tömegben e gazdag, ám tehetetlen térségre. Aztán még mindig a kényelmi szempontokat követve álmegoldásokkal kísérletezett az »öreg hölgy«, majd kapkodni kezdett, megindult az egymásra mutogatás, az erődépítés, egyre inkább a háttérbe szorultak a nemrég még oly büszkén emlegetett értékek. Legutóbb megszületett a gazdagokra ilyenkor jellemző megoldás, önző módon pénzen próbáljuk megvenni a biztonságot. Ebben egyetértenek a jólétük miatt aggódók éppúgy, mint a szuverenitásukat hol az Európai Uniótól, hol pedig az iszlámtól féltők.

Saját gyengeségét, cselekvésképtelenségét leplezendő, az Európai Unió most Törökországba veti minden reményét. Pénzt, vízummentességet és a közeli tagság perspektíváját ajánlva Brüszszel most Ankarára testálja saját feladatát, az uniós határok védelmét. Közben persze szabadkozik, hogy nem egy egyszerű, menekülteket a pénzért alkuról van szó. Pedig igen. Sőt, a sort folytathatnánk, hiszen az emberi jogokra oly kényes Nyugat most kényelemből és teszetoszaságból olyan országot ölel a keblére, amely ilyen »apróságokkal« finoman szólva sem törődik. De sebaj! Most mindenki elégedett és boldog. Az Erdogan illiberális rendszerére példaként tekintők, ám most némi ellentmondásba keveredve vadul az iszlámot ostorozók és a már az illiberalizmus kifejezésre is tüzet okádók egyaránt. Az önzés és a tehetetlenség ugyanis felülír mindent. A kétségbeesés azt is elhomályosítja, hogy a török uniós tagság valamikor az integrációt gyengítő amerikai projektként indult, de a tapasztalat is azt mutatja, ennél jóval kisebb és kevésbé problémás országok is megakadtak Brüsszel torkán. Bár a Brüszszel és Ankara között megköttetett alkut halálos ölelésként értékelő német sajtó figyelmeztetett a veszélyekre, érezhetően gyengül a törököket aztán nagyon jól ismerő Berlin realitásérzéke is.”