„Az ősz hajú bigottak szerint a mi dolgunk a gyerekszülés, szóval gyanítom akkor a férfiak dolga az, hogy megteremtsék a lehetőséget, hogy nekünk kizárólag az utódok felnevelésével kelljen foglalkoznunk. Egy keresetes háztartást fenntartani elég extrém eset, és létbizonytalanságban gyereket nevelni borzalmas nyomást gyakorol egy házasságra, a keresőre, és arra is, aki nem tud hozzájárulni, mert épp pelenkázik. Szóval ilyenkor mi van? Elmennek a nők dolgozni. Ákos állítása szerint a vezető pozíciókban dolgozó nőkről beszélt, mert napi 8-10 óra munka mellett nincs idejük a gyerekre. Tegye fel a kezét, akinek az anyukája főállásban dolgozott, amíg ő gyerek volt! Ugye? Nem hiszem, hogy túl sok különbség lenne egy vezető és egy alkalmazott munkaidejében. Túlórázni erősen ajánlott mindkét esetben, hiába ül valaki 12 órát egy irodában, nem pedig egy közért pénztárában, nem lesz különbség a szabadidejük minőségében. Az én édesanyám vállalkozott és dolgozott is két gyerek mellett, mégis mindent megkaptunk a batyuba ahhoz, hogy teljes életet éljünk. Megtanultuk az önállóságot, és megtanultuk dicsőíteni az önálló, erős nőket.
A családkép ma már nem jelent biztonságot. A válási statisztikákra már rá sem nézek, valószínűleg csak elszomorítana. Egyedülálló anyának lenni a világ legnehezebb státusza, ugyanis egyszerre kell két szülő szerepét betölteni, és ezzel a prioritási lista fel is lett töltve. Nevelni kell, háztartást vezetni, pénzt keresni, példaképnek lenni, és ezek mellett nőnek maradni, ismerkedni, saját magadra időt szánni? Uff. Megértem, ha valaki nem mer gyereket vállalni egy bizonytalan kapcsolatban. Lassabban alakulnak és épülnek a párkapcsolatok, nehezen hoznak életre szóló döntést közösen a párok, így nem beszélhetünk már a »járás-házasság-gyerek« linearitásról. (...)
Nem habzó szájjal kéne ököllel addig ütni az asztalt, amíg beleverik az új generációba, hogy mennyire fontosak a régi értékek, hanem megmutatni azt, ami a mai korba is integrálható belőle. Szeretnék látni sokgyermekes nőket politikusként és vezető pozícióban, szeretnék példaképeket látni, akik első kézből mondják el, hogy miért jó anyának lenni, szeretnénk látni kiemelkedő oktatási rendszert, megfizetett tanárokat, szeretnénk látni virágzó egészségügyet, ahol biztonságban és kényelemben szülünk, szeretnék látni biztosítékot arra, hogy visszatérhetünk az állásunkba szülés után, szeretnék látni bababarát munkahelyeket, szeretnék látni olyan gazdasági stabilitást, ahol az állami támogatás lehetővé teszi, hogy én és a partnerem is elmehetünk szülési szabadságra, szeretnék látni olyan alapítványi és közjóléti munkát, ami segíti az egyedülálló anyákat. Majd ha ezt mind csendben létrehozták, várhatok egy államtól is biztonságot és támogatást, nem csak egy férfitől, és nem azzal vannak elfoglalva, hogy fröcsögve ítélkeznek a saját életemmel kapcsolatos döntéseim felett, akkor szülök akár hatot is.”