A tízezer Szijjártó országa lettünk

„– Van más választásuk?

– Talán lenne. Néha én is hajlamos vagyok arra, hogy átvegyem a környezet rám nehezedő nyomását, de azért a kutatói észjárásom mást is észrevesz. Ezért örülök annak, hogy szeptembertől mintegy három hónapon át összesen nyolc megyében jártam. Mindig azt hiszem, hogy az efféle személyes jelenlétre már nincs igény, de meglepve tapasztalom, hogy létezik egy éledező közönség, amely kifejezetten várja, hogy szakszerűen, a hátteret is felrajzolva elmagyarázd neki mindazt, ami érdekli. Az én vidéki közönségemnek nincs direkt politikai színezete. Egy-egy ilyen előadásra odagyűlik a volt szocialista polgármester, a mostani jobbikos képviselő, az egykori kisgazda. Idei, friss élményem, hogy hihetetlenül kettéválik az ország: van egy hivatalos, kanonizált médiakép, és van egy ettől eltérő, színes és izgalmas helyi valóság.

– Ez mindig így volt, nem? A fővárosiak, az íróasztal mellől sosem tudták, hogyan él a vidék.

– Nem mindig vált ez ilyen élesen ketté. Mindig mutatkozott eltérés a hivatalos kép és a helyi valóság között, de a távolság és az egymással való szembefordíthatóság korábban nem volt ennyire jellemző. Olyat, hogy az alul lévő Magyarország teljesen másképp gondolkodik, mint a mainstream média, utoljára a nyolcvanas évek derekán tapasztaltam.

– Van még tévé, rádió, napilap, ahol szabadon lehet beszélni, bár egyre fogy körülöttük a levegő.

– A kormányzati és a vele szemben álló média szöges ellentéte egymásnak: ami az egyikben ünneplendő, a másikban elítélendő. Viszont se az egyik, se a másik nem figyelt fel arra, hogy létezik, méghozzá egyre erősebben, egy nem aktuálpolitikában gondolkodó Magyarország, amely már nem a kormány értékrendjének akar megfelelni, és azt sem várja, hogy az ellenzék majd produkál valamit, mert ezt várta öt évig. Nem számítanak külső segítségre, mind jobban fölfogják, hogy többé-kevésbé zárt térben, igazgatásilag és kulturálisan homogén közegben élnek, amelyet magára hagytak.

És ettől nem kétségbe esnek, hanem megszervezik önmagukat. Bármerre járok, mindenütt azt látom, hogy szétesik az ország több száz apró köztársaságra. Csöndes, láthatatlan, de igen hatékony nagykoalíciók kezdenek kialakulni. Mindhárom fontos: csöndes és hatékony, mert nem veri nagydobra a létezését, megáll az illetékessége határán, a térségen kívül talán nem is tudják, hogy odaát más a világ. Nem ricsajozik, nem reklamál, hogy erre vagy arra nem kap pénzt, elintézi és nem köti senki orrára, hogyan csinálta. És láthatatlanok, mert nem szeretnék, hogy a megyei pártparancsnokok észrevegyék őket, a kormány pedig végképp nem.”