Az európai jog lehetséges válaszai a terrorizmusra

„Milyen válaszokat adhat az EU joga a mindennapjaink részévé váló terrorizmusra? Érdemes megvizsgálni a kérdést, mert vannak félreértések e téren. A magyar sajtóban pl. azt olvastam, hogy a molenbeeki helyzet azért mérgesedhetett el, mert sem a belga hatóságok, sem az »EU-s bürokraták« nem foglalkoztak vele. Az utóbbiak nem is tehetik! Egy »EU-s bürokratának« akkor lehet bármi hatása Molenbeekre, ha odaköltözik, elindul a helyhatósági választáson (amire az EUMSZ 22. cikkének (1) bekezdése alapján joga van), megválasztják, és szavaz a helyi képviselőtestületben. (...)

Véleményem szerint a probléma nem is a jogszabályok hiánya. A merényleteket, illetve a belga és francia rendőrségi és katonai fellépést követve úgy tűnik, hogy inkább jogalkalmazási kihívással állunk szemben. Ezen a téren az EU eszközei rendkívül korlátozottak. Míg az Europol vagy az Eurojust segíthet a bűnüldöző hatóságok közötti koordinációban, az EUMSZ 88. cikkének (3) bekezdése értelmében kényszerítő intézkedések alkalmazására kizárólag nemzeti hatóságok jogosultak. A 276. cikk pedig kizárja, hogy az EU Bírósága felülvizsgálhassa a tagállami rendőrségek és bűnüldöző szolgálatok intézkedéseit vagy a közrend fenntartásával és a belső biztonság megőrzésével kapcsolatos tagállami hatáskörök gyakorlását.

A labda tehát a nemzeti hatóságok térfelén pattog – illetve mégsem teljesen. Érdemes néhány szót ejteni a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának szerepéről is. A molenbeeki események fényében elgondolkodtató pl. egy ítélet, amely szeptember végén született, és akkor nem is keltett különösebb feltűnést. A Bouyid v. Belgium ügy egy kis ablakon át bepillantást enged egy »érzékeny« brüsszeli kerület mindennapjaiba. A tényállás szerint Said és Mohamed Bouyid urak felpofozódtak, miután rendőri intézkedés során kihívó és tiszteletlen magatartást tanúsítva megtagadták személyazonosságuk igazolását. Az eset kontextusát az igazságszolgáltatás számára nem ismeretlen Bouyid család és a helyi rendőrség közötti »feszült viszony« adja. Az ítélet szerint Belgium megsértette az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény (EJEE) 3. cikkét (kínzás tilalma), mivel megalázó bánásmódnak vetette alá a panaszosokat, akik összesen 20000 euró kár- és költségtérítést kaptak.

Az ítélethez három bíró csatolt különvéleményt. A rendőrségi erőszak szerintük is elfogadhatatlan, és megfelelő – fegyelmi vagy büntetőeljárásban megállapított – szankciókkal kell büntetni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden rendőrségi túlkapás egyben az EJEE 3. cikkének megsértését is jelenti, hiszen ahhoz a túlkapásnak kellőképpen súlyosnak kell lennie. Eközben figyelemmel kell lenni az eset körülményeire és a sértett esetleges kihívó magatartására is. A különvélemény 7. pontja szerint: »We fear that the judgment may impose an unrealistic standard by rendering meaningless the requirement of a minimum level of severity for acts of violence by law-enforcement officers. (...) To conclude as the majority have, that in any such incident the State will be responsible for a violation of the victims' fundamental rights (...) is in our view a clear underestimation of the various difficulties that may be encountered in real-life situations«.

Akár egyetértünk az ítélettel, akár nem, egy következtetés nem kerülhető el. Az utóbbi hetek híreiben szereplő belga és francia külvárosok problémája sokrétű: keverednek benne a közbiztonsági, kulturális és társadalmi elemek. A terrorizmus csak a jéghegy csúcsa. A felszín alatt rejtőző 9/10 részt nem lehet pusztán jogalkotással kezelni, az pedig különösen nem várható el, hogy Molenbeek vagy Seine-Saint-Denis polgárainak életét EU-s irányelvek fogják elviselhetővé és biztonságossá tenni.”