„A lényeg, hogy Merkel valószínűleg felismerte, az Európa-erőd tarthatatlan tovább. Véget ért a menekültpolitikát évtizedeken át meghatározó nézet, hogy mi itt vagyunk, a nyertes oldalon, ti ott, a vesztesen. Ott is maradtok, nem mozdultok a Közel-Keletről, ezért cserébe kaptok segélyeket, valahogy fenntartunk benneteket.
Nos, ez az alapvetés erősen megdőlni látszik 2015-ben. A világ nagyobb részét adó, nélkülözésben és erőszakban élő népesség felkerekedett a jólétben és békében élő kisebbség felé, s ideért a kapukhoz. Mert ők, az egyre erőteljesebben kopogtatók is a globalizáció nyertesei közé akarnak tartozni. Osztozni akarnak a jólétben,
nem érik be azzal, hogy a globalizáció következtében okostelefonokon, laptopokon élőben, egyenes adásban láthatják, hogy mennyivel jobb minőségű az élet az Európa-erődben.
Lehet, hogy a most tapasztalt népvándorlás csak 15-20 év múlva indult volna el, ahogy azt több elemző jósolta, de a közel-keleti térség konfliktusainak sokasága, elsősorban Szíria és Líbia összeomlása, az Iszlám Állam térnyerése most indította be, ami »normális esetben« egy generáció múlva érte volna el Európát.
(...)
S Merkelnek vigyáznia kell. Az euróválságot nem kis buktatókkal ugyan, de kezelni tudta. Egyben tartotta a valutauniót, a menekültválság viszont sokkal jobban veszélyezteti, destabilizálja az uniót. Európa többsége ragaszkodik az erődhöz, a külső határok megvédéséhez. Szolidaritás alatt nem a menekültek kvóta szerinti elosztását, hanem a határvédelemhez nyújtott segítséget értik.
E felfogás leghangosabb szószólói az Orbán Viktor mögé felzárkózó kelet-európaiak, akik a maguk sajátos módján értelmezték az elmélyített együttműködést, a mag-Európát.
Hogy ki számította el magát, kit fog megbüntetni ezért a történelem, hamar eldőlhet. Gyorsabban, mint gondolnánk.”